Belföld

Fidesz-alapítás újra

Fidesz-alapitas(960x640).jpg (fidesz, )
Fidesz-alapitas(960x640).jpg (fidesz, )

Tiltakozás a Fidesz születésnapján. A rendőrök is készülnek a délutáni tüntetésre.

A mostanság Fidesznek nevezett szervezet a huszonöt éve alapított szövetségnek csupán az utódpártja – jelentette ki Molnár Péter egykori alapító a pesti Bibó szobornál tartott sajtótájékoztatón, ahol néhány barátjával ismét megalakították a Fiatal Demokraták Szövetségét.

A narancssárga szalagot kitűző ifjak felolvasták azokat a pontokat, amelyek – véleményük szerint – nekik ma is fontosak , ahogy mondják – szemben a kormányzópárt politikájával. Közölték, hogy párbeszédet kezdeményeznek a demokrácia alapértékeiről.

Készülődés a tüntetésre

A néhány fős megmozdulás gyakorlatilag előzetese a délutáni nagy demonstrációnak. Fél ötkor lesz tüntetés a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Az alaptörvény negyedik módosítása miatt tervezik a tiltakozást. Eredetileg ekkor tartották volna a Fidesz 25. születésnapi rendezvényét is, ám azt tegnap váratlanul lefújták.

A korábbi székházfoglalás résztvevői közül tegnap többet is előálltottak.

Munkatársunk szerint a rendőrség két új térfigyelő kamerát szerelt fel a Lendvay utcában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik