Belföld

Székházfoglalók: meg akarnak félemlíteni minket

Székházfoglalók (Székházfoglalók)
Székházfoglalók (Székházfoglalók)

Önként jelentkezett két székházfoglaló a rendőrségen, miután napközben hiába keresték őket.

A reggel előállított két ember mellett, úgy tudni, két másikat is kerestek a rendőrök pénteken, de rossz címen: Oláh Katát a szüleinél, Misetics Bálintot pedig szülei régi címén. Mindeketten jelentkeztek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai fogdájánál péntek délután – írja a hvg.hu.

Misetics Bálint a lapnak elmondta, hogy őt nem igazoltatták a székházfoglalás helyszínén, és eddig nem is keresték a rendőrök. Úgy véli, onnan ismerhették, hogy nyilatkozott a köztévé híradójának. Oláh Katát sem igazoltatták, viszont ő is szerepelt tévében: az ATV Egyenes Beszéd című műsorában volt vendég.

Misetics Bálint szerint a rendőrség illetve a kormány is meg akarja őket félemlíteni, és velük szemben jogsértően léptek fel, amikor keresték őket pénteken. Ennek ellenére állnak a rendőrség rendelkezésére, ezért jelentkeztek a Gyorskocsi utcában.


Fotó: Berecz Valter

TASZ: Szabálytalan volt az eljárás

A Társaság a Szabadságjogokért szerint szabálytalan volt a rendőrség eljárása, amikor pénteken idézés nélkül előállított a Fidesz-székház udvarának március 7-ei elfoglalásában részt vevő tüntetőket. A jogvédő szervezet ügyvédei vállalták a fiatalok jogi képviseletét – hangzott el a TASZ és az érintett fiatalok közös, pénteki sajtótájékoztatóján.

Álláspontjuk szerint a polgári engedetlenségi akció során ha formálisan meg is valósult valamilyen bűncselekmény – például garázdaság -, az akkor sem tekinthető társadalomra veszélyes cselekménynek. “A székházfoglalók magatartása nem volt kirívóan közösségellenes, részükről nem volt erőszak, tehát indokolatlan bármiféle büntetőjogi felelősségre vonás” – fogalmazott Pelle Andrea, a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője. A péntek reggeli előállításokat demonstratív lépésnek nevezve hozzáfűzte: bíznak benne, hogy “a fiatalok megfélemlítését célzó eljárás” helyett a jövőben szabályosan, idézéseket fognak küldeni.

Pelle Andrea szerint ilyen esetben a szabályos eljárás az lett volna, hogy kiküldenek egy idézést, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy az illető felkészüljön a kihallgatására, és gondoskodjon a védelméről.

Vámos Péter, az egyik “székházfoglaló” elmondta: három civil ruhás rendőr kereste fel reggel, de sem azt, hogy milyen ügyben, sem azt, hogy milyen gyanúval indult ellene eljárás, akkor még nem közölték. Kérdésére, hogy miért nem küldtek idézést, azt válaszolták: a nyomozás érdekei így kívánták – fűzte hozzá.

A hvg.hu korábban arról számolt be, hogy a reggeli órákban kihallgatásra vitték a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját. Később kiderült: összesen három embert kértek számon az egyenruhások pénteken. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Hír24-et délután arról tájékoztatta, hogy a Lendvay utcában, március 7-én történt székházfoglalás, valamint az azt követő események miatt folyamatosan hajtanak végre “nyomozati cselekményeket”. Az eljárások csoportosan elkövetett garázdaság illetve kényszerítés bűntette miatt folynak.

Mint írják, a két ügyben három embert hallgattak ki, akik az egyes bűncselekmények elkövetésével alaposan gyanúsíthatók. Egyikük nem tett vallomást, ketten pedig panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Kihallgatásuk után mindannyian távozhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik