Miskolcon a Szinva-patak és más vízfolyások mellett 12 ponton összesen 3650 homokzsákot helyeztek el, árvíztől tartva. A Városgazda Kft. munkatársai, a közterület felügyelők megerősített figyelő szolgálatot tartanak és készenlétben állnak a polgárőrök is – közölte Dobos Tímea a városháza szóvivője. A készülődés oka, hogy a nagy mennyiségű csapadék gyors olvadást okozhat a hóval borított, hegyvidéki területeken is.
Ettől félnek a zempléni Háromhután is. Verbovszky Károly polgármester azt mondja, a környező hegyekben helyenként harminc centméter vastagságú hó van. Reggel óta újabb 5 centméternyi friss hó esett, ami ha esőre vált és gyors olvadást okoz, védekezésre kényszerítheti a falu lakóit a patak mentén – fogalmazott a polgármester.
Tolcsván nemrég – egy szintén komoly esőzés alkalmával – már egyszer készenlétbe állították az önkéntes tűzoltókat, valamint az esetleges védekezésbe bevonható embereket – mondta el a Hír24-nek Csoma Ernő polgármester. A faluvezető hozzátette: rendelkeznek homokzsákokkal, amelyekből szükség esetén, a Tolcsva-patak partján ideiglenes gátakat tudnak építeni. Miskolcot és a két zempléni települést 2010-ben is elöntötte a víz, de azóta – a néhány fejlesztés mellett – több árvízi beruházás elmaradt, ezért kell tartaniuk továbbra is a pataki kiöntésétől.