Belföld

Vizsgálja az NFÜ a tiszaszigeti kerékpárút-építést

bicikliút (kerékpárút, )
bicikliút (kerékpárút, )

Addig nem jutnak pénzükhöz a Szeged, Újszentiván, Tiszasziget és a szerb Törökkanizsa kerékpárút építtetői, amíg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem zárja le a tiszaszigeti kerékpárút-beruházás ügyében indított szabálytalansági eljárását.

Július közepére kiépül uniós támogatásból a Szeged–Újszentiván–Tiszasziget–Novi Knezevac (szerbiai Törökkanizsa) közötti kerékpárút. A 1,5 millió eurós (mintegy 500 millió forintos) beruházás 95 százalékát az Európai Unió és a magyar állam finanszírozza egy sikeres pályázatnak köszönhetően, amelyet még 2009-ben nyújtottak be a települések.

Újszentiván ötlete volt, hogy építsenek egy határon átnyúló, mintegy 30 kilométeres kerékpárutat. Putnik Lázár újszentiváni polgámester elmondása szerint ha megépül nyárra a kerékpárút, bárki átbiciklizhet Szeged belvárosából Törökkanizsára. – Minden település maga építette, építi a kerékpárútját 360-370 ezer euróból (mintegy 120 millió forintból) – tudtuk meg Putnik Lázártól.
Már elkészült a szőregi Szerb utcától Újszentivánon és Tiszaszigeten át a község határáig tartó szakasz, és megépült Törökkanizsa belterületén a kerékpárút. Július közepéig meghosszabbítják az utat a határátkelőhelyig, valamint az újszentiváni lovasparkig, a tiszaszigeti Mélypont Emlékhelyig és a Peplár-tóig.

Közben lapunk értesülése szerint szabálytalansági eljárást indított a tiszaszigeti önkormányzat ellen az uniós projekt stratégiai irányításával, a projekt végrehajtásának felügyeletével és szabályszerűségének biztosításával megbízott irányító hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Putnik Lázár hangsúlyozta, addig nem jutnak pénzükhöz, az uniós támogatáshoz a kerékpárút építtetői, amíg az irányító hatóság nem hoz döntést a tiszaszigeti kerékpárút-beruházás ügyében. Ez az uniós projekt is utófinanszírozású.

– Nem indított az irányító hatóság szabálytalansági eljárást a tiszaszigeti önkormányzat ellen, csupán azt vizsgálják január óta, hogy történt-e valami a tiszaszigeti kerékpárút-építés ügyében – mondta érdeklődésünkre Ferenczi Ferenc. Tiszasziget frissen megválasztott fideszes polgármestere politikai indíttatású támadásról beszélt. Elmondta, ők is kíváncsian várják a fejleményeket. Szerinte a napokban dől el, hogy indít-e az irányító hatóság ellenük szabálytalansági eljárást vagy sem. – Már várjuk a határozatot, mert másokhoz hasonlóan mi sem jutunk a pénzünkhöz – mondta a polgármester.

Kérdésünkre,hogy úgy tudjuk, azért indított eljárást az NFÜ, mert a tiszaszigeti önkormányzat olyan céget bízott meg a kerékpárút-építéssel, amelyben tulajdonos, azt válaszolta Ferenczi Ferenc, „ez így túl egyszerű lenne.”

– Szabályosan jártunk el a közbeszerzésben, amikor a legjobb ajánlattevőt, a Tisza-Maros Kft.-t bíztuk meg a munkával, amelyben 7 százalékban vagyunk tulajdonosok – mondta a polgármester. Hozzátette, a cégben Tiszasziget mellett például Újszentiván, Zsombó és Deszk is tulajdonos. A polgármester nem csupán azt cáfolta, hogy szabálytalansági eljárás indult a tiszaszigeti önkormányzat ellen, de azt is, hogy a felesége bonyolította a tiszaszigeti kerékpárút-építési közbeszerzési tendert.

Lapzártakor az NFÜ sajtóosztálya a következőkről tájékoztatta lapunkat a tiszaszigeti kerékpárút-építés ügyében: „A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a jelzett projekttel kapcsolatban szabálytalansági eljárást indított. A szabálytalansági vizsgálat lezárásáig további információt nem áll módunkban kiadni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik