Belföld

A város, ahol jó ovisnak lenni

Jelenleg közel 5200 férőhely van a győri óvodákban, de a jövőben uniós fejlesztésekkel tovább nő a kapacitás.

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a napokban a Parlamentben jelentette be, hogy a Regionális Operatív Program keretében több mint 5400 férőhellyel bővítik az óvodai kereteket. A fejlesztést pályázati forrásokból várhatóan 2015 első felében valósítják meg.

Bővítést tervez egyúttal Győr önkormányzata is. Jelenleg 39 városi fenntartású, és 8 egyéb intézmény működik a kisalföldi megyeszékhelyen, az önkormányzati létesítményekben 5199 fő a maximum férőhely, ebből a mostani létszám 4296 fő. Intézményeire éves szinten 3,3 milliárd forintot költ a város, ebből 1,4 milliárd az állami normatíva, míg 1,9 milliárd a saját forrás. Természetesen a biztos alapokon nyugvó anyagi háttér mellett fontos, hogy a szakmai követelményeknek is megfeleljenek az ovik, ebben a tekintetben is van mire büszkének lennie Győrnek. „Városunk hosszú idők óta előtérbe helyezi és támogatja az óvodás korosztály mozgásfejlesztését. Az egészséges életmódra nevelés, a mozgás lehetőségeinek és feltételrendszerének biztosítása egyben jogszabályi kötelezettség is, és szinte valamennyi intézmény pedagógiai programjában prioritást élvez. Az országban talán egyedülálló módon működik az oviolimpia illetve ovifoci mozgalom is” – mondta egy interjúban dr. Somogyi Tivadar alpolgármester. „Az önkormányzat egyrészt pályázati források bevonásával, másrészt jelentős önerővel támogatja az óvodai udvarokon létesítendő műfüves tornapályák kialakítását. Reményeink szerint ebben az esztendőben újabb négy pályát avathatunk fel” – tette hozzá az alpolgármester.

További fejlesztéseket terveznek Győrszentivánon is, ahol az óvodabővítés 420 millió forintból valósul meg, 220 milliós önkormányzati önrésszel és uniós pályázat segítségével.

A közeljövőben azon munkálkodunk, hogy a szakmai sokszínűség biztosítása mellett a működtetésben is egységes szemlélet alakuljon ki, amely nagyban növeli a hatékonyságot. Ehhez az önkormányzat komoly anyagi fedezetet nyújt. Természetesen az óvodavezetőkkel is folyamatosak az egyeztetések a felmerülő problémákat illetően” – hangsúlyozta dr. Somogyi Tivadar.

Győrben tehát jó ovisnak lenni, hiszen minden feltétel adott ahhoz, hogy jó légkörben, kiváló pedagógusok mellett nőjenek fel a gyerekek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik