Belföld

Magyar zászló égett egy kolozsvári focimeccsen

Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni vasárnap esti bajnoki mérkőzésen.

A forrásként megjelölt stiridesport.ro portál fényképet is közölt arról, amint a lelátókat elválasztó drótkerítésre akasztott magyar zászló égni kezd, megjegyezvén, hogy a bukaresti szurkolók a kolozsvári CFR zászlaját is meggyújtották a mérkőzés elején.

A kolozsvári CFR-t elsősorban Pászkány Árpád magyar nemzetiségű tulajdonosa miatt tekintik egyesek magyar csapatnak, de az is az együttes magyar kötődéseit sugallja, hogy a törzsszurkolói olykor magyarul is eléneklik a csapatot biztató rigmusokat.

A csapat honlapján feltüntetett 37-es játékoskeretben egy magyarországi (a régóta sérülésekkel bajlódó Vass Ádám) és két erdélyi magyar játékos (Sepsi László és Veres Szilárd) szerepel. A csapat gerincét a Portugáliából és Dél-Amerikából igazolt játékosok adják.

A mostani sorozatban is Bajnokok Ligája-résztvevő kolozsvári CFR vasárnap a Ferencvárossal játszik barátságos találkozót – ez lesz az Albert Stadion búcsúztatója. Pénteken zártkapus mérkőzésen fogadja a magyar válogatott Romániát világbajnoki selejtezőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik