Belföld

Kábeltolvajok viszik a leszakadt vezetékeket

áramszünet, havazás,  (áramszünet, )
áramszünet, havazás,  (áramszünet, )

Továbbra sincs áram 15 ezer háztartásban és intézményben Szabolcs-Szatmár-Beregben.

Az E.ON több száz embere dolgozik a helyreállításon, de gondot jelent, hogy nehéz megközelíteni a hibahelyeket, illetve az is, hogy megjelentek a kábeltolvajok is a környéken. Hétfőre virradóra 500 méter nagyfeszültségű kábelt loptak el Gávavencsellő környékén olyan területről, ahol nagy erőfeszítéssel már sikerült helyreállítani a szolgáltatást.

Ez sem segíti a helyreállítást – mondta Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője, hozzátéve: kérték a rendőrség segítségét az ilyen esetek megelőzésében. Hogy mikor lesz mindenütt áram, jóstatokba nem kívánt bocsátkozni a szóvivő, azt mondta: a cél hétfőn a középfeszültségű helyeken helyreállítani a szolgáltatást, utána lehet hozzálátni a kisfeszültségű helyekhez. Sok mindentől függ, hogyan haladnak a munkával.

Lánctalpassal sem megy

A legnagyobb probléma, hogy nem, vagy nagyon lassan jutnak el a hibahelyekhez. Nagyon nehéz terepen kell közlekedni, ráadásul megkezdődött az olvadás, sokszor a lánctalpasok is elakadnak. A dolgozók négykerék-meghajtású járművei most “kevésnek” bizonyulnak.

Szabolcsban és Hajdú-Biharban összesen 219 oszlop törött el vagy dőlt ki, 200 vezetékszakadás, 870 szigetelőtörés a csütörtöki ítéletidő mérlege. 5350 kilométer hálózatot kellett végignézni, hogy a hibahelyeket behatárolják, és 30 kilométer hálózatot teljes egészében újra kell építeni. A helyreállításban több százan vesznek részt, a munkát a katasztrófavédelem és a honvédség is segíti.


Várják a fényt – Fotó: MTI / Balázs Attila

Az Ökumenikus Szeretetszolgálat már a területen van, hogy a legrégebben áram nélkül lévő települések lakosságának segítsen – tette hozzá Egyházi Nikoletta.

Öt nap áram nélkül

Most már ötödik napja nincs áram a megye 44 településén, 14 helyen pedig részlegesen szünetel a szolgáltatás, összesen 15 ezer fogyasztási helyen. Hétfőre iskolai szünetet rendeltek 16 településen.

Vasárnap este megérkezett Szabolcsba a Hunor Hivatásos Katasztrófavédelmi Mentőszervezet, hogy segítse az E.ON szakembereit a rendkívüli időjárás okozta áramellátási zavarok gyorsabb helyreállításában. Már a hétfőre virradó éjjel bevetették a 71 fős mentőcsapatot – mondta Takács Judit, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Összesen 197 oszlop dőlt ki a térségben, ebből 37-et éjszaka sikerült felállítani.

Segíti a munkát 5 fővel a Pilis Mentőcsoport, mely a terepviszonyokhoz alkalmas járművekkel járja a területet, GPS koordinátákkal segít megállapítani, hol van még szükség beavatkozásra az áramszolgáltatás helyreállításához. A segítő szervezetek addig maradnak a megyében, ameddig szükség van rájuk.

A katasztrófavédelem megyei főügyeletére a hosszú hétvégén 240 segélyhívás érkezett, nagyobbik része csütörtök éjjel és péntek hajnalban. Kivétel nélkül műszaki mentéshez kértek segítséget.

Vasárnap már csak 17 esetben hívták az ügyeletet, ebből nyolcszor műszaki mentéshez. A katasztrófavédelem munkatársai közül többen napok óta folyamatos szolgálatban vannak. Takács Judit elmondta: civilek is segítik a helyreállítást, reggeltől 6 traktor és 10 darugép vesz részt a munkában.

Hogy mekkora pusztításokat végzett Ibrány térségében a csütörtöki vihar, arról amatőr videók keringenek az interneten.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik