Belföld

Megbukott a kormány az MSZP és a DK szerint

havazás (havazás, )
havazás (havazás, )

Pintér Sándor és Bakondi György felelősségét firtatja a szocialista párt és a Demokratikus Koalíció az utakon kialakult kaotikus állapotok miatt.

Az MSZP szerint felelős kormánynak nyoma sem volt, a katasztrófavédelem új szervezete és vezetője pedig megbukott az elmúlt 36 órában. A szocialisták vizsgálatot sürgetnek a rendkívüli időjárás okozta problémák nem megfelelő kezelése miatt – mondta Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton. A szocialisták parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a felelősség tisztázása érdekében. Választ várnak arra is, mit csinált a miniszterelnök a katasztrófahelyzet alatt, miről tájékoztatták, és milyen döntéseket hozott. Azt is tudni szeretnék, mit tett Orbán Viktor két helyettese, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt, és ki gyakorolta a miniszterelnöki jogköröket, amikor emberek tömege került az utakon bajba.

Választ várnak arra is, hogy mikor kezdett intézkedni Pintér Sándor belügy- és Hende Csaba honvédelmi miniszter. Azt pedig ugyancsak kivizsgáltatnák, hogy miért nem történtek megelőző intézkedések, noha jó néhány napja tudni lehetett, milyen időjárás várható a nemzeti ünnepen. A szocialista politikus szerint tisztázni kell azt is, hogy miért nem volt megfelelő tájékoztatás a médiában.

Köszönetet mondott ugyanakkor a mentésben résztvevőknek, amiért visszaadták a hitet, hogy az emberek legalább egymásra számíthatnak a bajban.

DK: a polgárok jelesre vizsgáztak, a kormány megbukott

Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató rendkívüli parlamenti bizottsági meghallgatását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK). Ezt Vadai Ágnes, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke jelentette be. Tisztáznák, miért omlott össze az elmúlt napokban az állami tájékoztatási rendszer, a kormány erejéből pedig miért futotta mindössze egy “ostoba és idegesítő” sms-re, miközben a “sokszor ajnározott tartalékos rendszert” például be sem vetették.

A DK az események rekonstruálására létrehozott egy Facebook-oldalt, ahol a közutakon rekedtek beszámolóit várják – közölte Vadai Ágnes, aki szerint erre ezért van szükség, mert a kormány nyilatkozataiban elkezdte meghamisítani a történteket.

A politikus tájékoztatóján köszönetet mondott a mentésben személyesen résztvevőknek, valamint a segítséget felajánló Ausztriának is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik