Belföld

50 ezres bírságot kapott a két előállított tiltakozó

szent györgy tér (sándor-palota, szent györgy tér, )
szent györgy tér (sándor-palota, szent györgy tér, )

Szabálysértés miatt előállították a Sándor-palota előtt demonstráló, az alkotmánymódosítás ellen tiltakozó Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom két vezetőjét szerdára virradóra.

Bartha László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese el mondta: a tüntetők a lezárt területet a rendőri felszólításokra sem hagyták el. A helyszínről két embert előállítottak. A szabálysértés tényét elismerték, panaszt nem tettek – tette hozzá Bartha László.

A Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom közleményében azt írta: a kedd este a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás ellen kezdett, “a helyszínen írásban is bejelentett tiltakozást” a rendőrség szerdán hajnal fél egykor felszámolta, és két, a demonstráció területét el nem hagyó tiltakozót előállította arra hivatkozva, hogy a tüntetők a Terrorelhárítási Központ (TEK) utasítása által “személyi biztonsági intézkedés céljából lezárt területen” tartózkodtak. A szervezet közleménye szerint az intézkedésnek “nem álltak ellent, annak jogalapját ugyanakkor nem ismerték el”.

Közleményük szerint a két aktivistát az I. kerületi rendőrkapitányságon hétórás időtartamra előállították, és egyenként 50 ezer forintra bírságolták “rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése hivatkozva”.

A mozgalom a TEK-nek a helyszínt lezáró intézkedését jogsértőnek, a gyülekezési jog aránytalan és szükségtelen korlátozásának tartja. Kifogásolják, hogy a helyszínen “csak demonstrálni nem lehet, turistáknak, járókelőknek szabad mozgását az előállítás idején senki sem korlátozta”. Kezdeményezni fogják, hogy a bíróság vizsgálja felül a lezárás jogszerűségét és indokoltságát – olvasható közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik