Aláírásgyűjtést indít a Fidesz, hogy támogatást kérjen a családoktól a rezsicsökkentési program megvédéséhez – közölte a párt hétfői elnökségi ülése után Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és Rogán Antal frakcióvezető.
A napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon – értesült a Napi Gazdaság. Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben botrányosnak minősítette a döntést.
Rogán Antal ezzel kapcsolatban a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, nem engedik, hogy a szolgáltatók megakadályozzák a rezsicsökkentés megvalósulását, ezért több törvényt is módosítani fognak, rendeletalkotással hatalmazzák fel és megerősítik az energiahivatalt.
A frakcióvezető kifejtette azt a véleményét is, hogy az energiaszolgáltatók kereseteit a bíróság “feltűnő gyorsasággal tárgyalta meg, és feltűnő gyorsasággal hozott első fokon ítéletet”, amely komoly veszélyt jelent a lakosságnak, hiszen jogerőre emelkedése esetén egy átlag magyar családnak havi 4400 forintot kellene visszafizetnie januárra és februárra is.
Fidesz azonban ezt nem engedi – jelentette ki Rogán Antal. Kósa Lajos az elnökségi ülés után arról számolt be, hogy már ezen a héten megkezdik aláírásgyűjtésüket, amelynek során minden családot felkeresnek, és arra kérik őket, támogassák a rezsicsökkentés megvédését.
“Szeretnénk a támogatásukat kérni ahhoz, hogy az összes lehetséges itthoni és az európai uniós fórumokon is meg tudjuk azt mutatni, a magyar családok a rezsicsökkentés politikáját támogatják” – mondta. Az alelnök tájékoztatása szerint kérdésük arra vonatkozik majd, hogy a választók kitartanak-e az általános tízszázalékos rezsicsökkentés mellett.
Rogán Antal azt is megjegyezte, további hazai és külföldi nyomásgyakorlásra számítanak a rezsicsökkentés elhalasztása, leállítása érdekében.