Belföld

Több elsős lesz szeptembertől

iskolás (általános iskolás)
iskolás (általános iskolás)

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) április 8-át és 9-ét jelölte ki az általános iskolákba történő beiratkozás időpontjául.

Marekné Pintér Aranka Klik-elnök elmondta, a törvényi felhatalmazás alapján a beiratkozások időpontját az összes – így a saját fenntartású mellett az egyházi és alapítványi – általános iskolát érintően az intézményfenntartó központnak kell kitűznie.

A beíratáshoz nem kell személyi igazolványt készíttetni a gyereknek, elegendő a személyazonosságot igazoló lakcímkártya is – hangsúlyozta az elnök.

Marekné Pintér Aranka elmondta: idén az első osztályba beiratkozó gyerekek számában emelkedés várható a tankötelezettség alsó korhatárának változása miatt. A tavaly szeptemberben életbe lépett új köznevelési törvény szerint – főszabályként – az augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő gyermekeknek iskolába kell járniuk. Ez azonban nincs kőbe vésve, a szülő és az óvodavezető közösen dönthet arról, hogy a gyerek – iskolaérettségi fokának megfelelően – még maradjon-e egy évet az óvodában. Az új jogszabályok szerint a végső szót már nem a szülő, hanem az óvodavezető mondja ki. Azaz szakvélemény kell ahhoz, hogy egy hatéves maradhasson az óvodában.

Erre azért volt szükség – mondta el lapunknak Marekné Pintér Aranka KLIK-elnök – mert eddig sok szülő “divatból” visszatartotta a gyerekét az óvodába.

A Klik fenntartásában lévő csaknem 2800 székhelyintézményben elvégzett felmérés szerint az elsősök estében sok helyen ugrásszerű növekedés tapasztalható – jegyezte meg. A beíratáshoz szükséges iskolai körzethatárok kijelölése a jogszabályok szerint a kormányhivatal feladata, és munkája során szorosan együttműködik az intézményfenntartó központtal. Pintér Aranka elmondása szerint a körzethatárok kijelöléséhez elég pontos adatok álltak rednelkezésre, nem nagyon várható olyan probléma, hogy egy-egy körzeti iskola nem tudja befogadni a gyerekeket. Ha kell, több osztályt indítanak vagy a KLIK egy másik – a tanulók, szülők számára többletterhelést nem okozó – intzéménybe irányítja a leendő elsősöket.

Első körben az igazgató dönt a gyerekek felvételéről, ha ez a szülőnek nem felel meg, akkor a tankerületi vezetőhöz fordulhat fellebbezéssel, ott döntenek a kérdésben.

A korábbi rendszer egyébként alapvetően nem változott, az iskola feladata továbbra is az, hogy a beiratkozásról hirdetményt tegyen közé az intézményben vagy az iskola honlapján. A szabad iskolaválasztási jog törvényileg garantált, viszont mindenkinek a lakóhelye szerinti körzetes iskolában kell elhelyezést biztosítani, ha a gyermek nem került be a kiválasztott iskolába – tett hozzá Pintér Aranka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik