Belföld

István a király: +1

Harmadik előadást hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok az István, a királyból, olyan hatalmas az érdeklődés a rockopera iránt - írja a fesztivál honlapja.

Elképesztő rövid idő alatt kapkodták el az augusztusi István, a király két meghirdetett előadására a belépőket, aminek eredményeképpen ma már tulajdonképpen szinte lehetetlenség jegyet szerezni – legalábbis bérleten kívül és jó helyekre – a Szegedi Szabadtéri Játékok idei szezonzáró produkciójára. Az érdeklődők közül többen szinte pánikban hívják a jegyirodát, hogy tudnak-e még széket foglalni maguknak a nézőtéren.

A fesztivál menedzsmentje éppen ezért úgy döntött: harmadik előadást hirdetnek a darabból. A harminc éves jubileumát ünneplő legendás rockoperát augusztus 20-án is láthatja a Dóm téri közönség. Jegyet váltani március 6-tól (szerda) lehet a Fesztivál Jegyirodán és az ismert elárusító helyeken.

A rendező, Alföldi Róbert már most kész koncepcióval rendelkezik, díszlet- és jelmeztervezőjével valamint a dramaturggal alaposan kimunkált színpadi elképzeléseket mutattak be vasárnap a két szerzőnek. Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas, kortárs koncepciót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik