Belföld

Tarolt a székely zászló Budaörsön

szekely-zaszlo(960x640)(3).jpg (székely zászó )
szekely-zaszlo(960x640)(3).jpg (székely zászó )

Szinte egyfolytában a székely zászlóról beszéltek a budaörsi képviselő-testületi ülésén, így nem maradt idő másra. 44 napirendi pontot kellett volna a képviselőknek megtárgyalniuk, de ezek közül sokat elhalasztottak.

Török István (Fidesz-KDNP) elsőként a székelyzászló-üggyel kapcsolatban szólalt fel, ugyanis Császárné Kollár Tímea (Jobbik) sürgősségi indítványt adott be, amelyben kérte a zászló kihelyezését a város Polgármesteri Hivatalának épületére. Az alpolgármester azt mondta: „Értve azt, hogy ez egy gesztusértékű politikai szerepvállalás, természetesen támogatjuk, de énnekem az lenne a kérésem az előterjesztőhöz, hogy vonja vissza – ha lehet – az előterjesztését”, majd hozzátette, hogy „ez ügyben nem egyeztettünk, de március 14-én az ünnep előestéjén ezt szeretnénk megtenni itt Budaörsön, és szeretettel várunk – természetesen – mindenkit a rendezvényre”.

(Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ezzel kapcsolatban Császárné Kollár Tímea kért szót, és így reagált Török István alpolgármester bejelentésére, illetve javaslatára, hogy vonja vissza előterjesztését: „Én lelkiismeretemtől diktálva az előterjesztést benyújtottam, ők – úgy gondolom, hogy ugyancsak – lelkiismereti okokból megszerveztek egy székely zászló kihelyezést a Templom térre. Nagyon el vagyok keseredve egyébként amiatt – ez sokszor elhangzott már, úgyhogy megismétlem – nyilván Pest megyei elnökként a saját pártomban nagy rálátásom van a megye egyéb településeinek a munkájára, körülbelül 40-50 település az, ahol már lobog a székely zászló a városházán. Teljesen függetlenül attól, hogy egyébként jobbikos, független, vagy akár fideszes előterjesztéssel történt-e ez meg. Egyetlen települést tudok, Tahitótfalut, ahol…”

Ezen a ponton a képviselőasszony beszédét Wittinghoff Tamás (SZPE) polgármester félbeszakította azzal az indokkal, hogy emlékeztesse őt arra, hogy most arról kellene nyilatkoznia, hogy visszavonja-e az előterjesztését, vagy sem. Amire Császárné Kollár Tímea így felelt: „Mivel úgy látom, hogy a Városházán nem valósulna meg akkor sem, ha megszavaznánk – erre sok nyilatkozat adott okot sajnos az elmúlt napokban –, így nagyon szomorúan, de azt gondolom, hogy a cél az az, hogy a zászló lobogjon. Majd jelezte: „A Templom téren szeretnék én is szót kapni.” A képviselőnő végül visszavonta a sürgősségi előterjesztését.

Wittinghoff Tamás így kommentálta Császárné felszólalását: “Szerintem a cél nem az, amit képviselőasszony mondott, szerintem a cél az az, hogy az Erdélyben, illetve a határon túl élő magyarság békében és nyugalomban éljen, és ne tegyünk olyat, amivel egyébként az ő ez irányú igényeiket veszélyeztethetjük.”

Ekkor látszott, hogy az ülésen nagyobb hangsúlyt kap a székelyzászló-ügy tárgyalása, a többi napirendi pontra szinte alig tértek ki a képviselők. Akadtak olyan tagjai is a testületnek, akik kísérletet tettek arra, hogy az ülés menete visszatérjen a előirányzott mederbe. Bíró Gyula (BFE) képviselő a sok levételre került napirendi pont kapcsán a következőket mondta: „Lassan-lassan kabarészintű lesz a testületi ülés, mert lassan alig marad fenn napirendi pont.”

További részleteket olvashat a budaorsiinfo.hu-n.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik