A mobiltelefonos városnézés internetes oldala február 28-tól érhető el magyar és angol nyelven, a mobiltelefonos változat pedig a március 15-ei ünnepi programokhoz kapcsolódóan indul.
Székesfehérvár az egyik legjelentősebb múlttal rendelkező magyar város: Európa legősibb városainak egyike, hajdani királyi székhely, uralkodók koronázási és temetkezési helye, törvénykezési napok, országgyűlések, valamint a nevezetes Aranybulla kihirdetésének színhelye.
A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten – ezek egyike a mai Belváros. Géza kicsiny kővárat építtetett, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Az 1000-ben királlyá koronázott István 1018-ban királyi magánkápolnát emeltetett. Ez a kápolna a későbbi bővítések eredményeként a kor meghatározó épületévé vált, ahol az állami élet legfontosabb eseményei zajlottak. Körülötte hamarosan kialakult a reprezentatív királyi központ. Évente kétszer tartottak itt törvénykezési napot. 1526-ig negyvenhárom magyar királyt koronáztak, 1540-ig tizenöt királyt temettek el Fehérváron.
Az egykori Alba Regia ma nemzetközi ipari centrum, iskolaváros és százezrek által látogatott idegenforgalmi központ, amelynek 38 kiemelt turisztikai nevezetessége – igazodva a mai kor elvárásaihoz – az ide látogatók számára mostantól mobiltelefonok segítségével is megismerhető.
Nem kell mást tennie, mint hogy mobiltelefonjára letölt egy QR-kód olvasó programot – ha még nem rendelkezik ilyennel. Aztán pedig irány az ezer éves város, amelynek 38 helyszínén a lap alján láthatóhoz hasonló kódokat talál. A QR-kód olvasó program felismeri ezeket a kódokat, és Ön pillanatokon belül mobiltelefonja képernyőjén olvashat arról, hogy merre jár éppen, és miről nevezetes a felkeresett épület vagy köztéri alkotás-írja a Királyok városa internetes oldal.