Belföld

Gundi költözik az Állatkertbe

Remekül van Asha, a kiselefánt, sőt az Állatkert hamarosan új kölykökkel bővül.

Éli a kiselefántok megszokott életét és jó egészségnek örvend a Fővárosi Állat- és Növénykert új kedvence, Asha, a két hete született ázsiai elefánt. Délutánonként néhány órán át kifutójában már bárki megnézheti az anyja, Angele mellett vígan futkározó állatot. A látogatási idő rövidségére azért is szükség van, mivel a kiselefántoknak az embergyerekekhez hasonlóan pihenniük kell délután – mondta el Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója.

Figyelik a mamáját

Angele-t a szekértők megfigyelés alatt tartják, az anyaméh egy része ugyanis még nem távozott el. Persányi szerint akár hetekig is eltarthat, míg a folyamat befejeződik. Legvégső megoldás lehet a műtéti út, ezt azonban mindenképpen szeretnék elkerülni.

Kiszsiráf születik!

A főigazgató utalt arra, hogy a közeljövőben több új állattal is gyarapodhat az állatkert állománya. Kiszsiráf születik, új orángután érkezik, sőt egy gundi is ideköltözik. A budapesti állatkertben még sohasem járt faj egy különleges észak-afrikai rágcsáló, a Szavannaházban kap helyet.

Persányi szerint elképzelhető, hogy a Moor-gazellák és a kuszkuszok után tavasszal a nyala antilopok is szaporodásnak indulnak. Heteken belül kikelnek a szürke gém, a flamingó és a pelikánok fiókái. Utóbbiakból a tervek szerint a Hortobányi Vadasparkba is kihelyeznek példányokat, hogy önfenntartó állományt alakítsanak ki. Sőt az ázsiai oroszlánok állományának gyarapodására is van esély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik