Belföld

Virányiné Reichenbach Mónika maradt a polgármester Pázmándon

Az eddigi polgármestert újraválasztották az időközi választáson.

Hekman Tibor elmondta, hogy az 1682 szavazásra jogosult választópolgárból 1210-en vettek részt az időközi választáson, ami 71,9 százalékos részvételi arányt jelent. 1194-en szavaztak érvényesen, 16 érvénytelen szavazólap volt az urnákban.

A polgármester-jelöltek közül Virányiné Reichenbach Mónika (független) 620, míg Kutai Tibor (független) 574 szavazatot kapott. A hat képviselői helyet Hollósi Attila, Horváth István, Radványi Gábor, Sárkány Zoltán, Keller Károly és Tóth László szerezte meg.

A Fehérvár 24 információi szerint utóbbi négy a győztes polgármester-jelölt csapatának tagja, így vélhetően nyugalmasabb időszak következik a településen. Mint ismeretes korábban a másik jelölt szimpatizánsai voltak többségben, vélhetően ezért oszlatta fel magát a testület tavaly novemberben.

A jegyző elmondta: a választás napján sem kampánycsend-sértésről, sem más törvénysértő cselekedetről nem érkezett bejelentés. Hekman Tibor szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy láncszavazás esetleges alkalmazásáról szerzett tudomást egy pázmándi férfi és tett bejelentést pénteken a helyi választási bizottságnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik