Belföld

A kommunizmus áldozataira emlékezik a parlament

A képviselők várhatóan nem fogadnak el jelentősebb törvényjavaslatot, de folytathatják az alaptörvény negyedik módosításának tárgyalását.

A kommunizmus áldozataira emlékezéssel kezdi mai munkáját az Országgyűlés. A képviselők várhatóan nem fogadnak el jelentősebb törvényjavaslatot, ugyanakkor az LMP képviselőcsoportjának megszűnése miatt új jegyzőt és bizottsági elnököt, valamint tagokat választhatnak, valamint folytathatják az alaptörvény negyedik módosításának tárgyalását.

A Ház 13 órakor kezdi ülését a megemlékezéssel a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján. A parlament 2000. június 13-án nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát.

Ezután a szokott menetrend szerint folytatódik az ülés: a napirend előtti felszólalásokat az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések és a kérdések követik.

A parlamentnek új jegyzőt, később pedig bizottsági tisztségviselőket, tagokat kell választania az LMP-frakció felbomlása miatt. A házbizottság csütörtöki ülésén erről nem sikerült megegyezniük a képviselőcsoportoknak, így Kövér László házelnök tesz javaslatot a személyi kérdésekben. A szavazások alatt várhatóan kétoldalú egyezményeket fogadnak el a képviselők, több más előterjesztés, így például a választókerületek területi beosztását megváltoztató indítvány esetében csak módosító javaslatokról döntenek.

Ugyancsak még ma, de várhatóan már csak az esti órákban kezdődhet részletes vita az alaptörvény negyedik módosításáról és az igazságügyben dolgozók nyugdíjkorhatáráról. A médiatörvény kormány által javasolt módosításának általános vitájában szó eshet arról, hogy az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezheti ki a médiahatóság vezetőjét a miniszterelnök helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik