Belföld

Politikai támadást sejt a listaügyben a HÖOK

hook(210x140)(3).jpg (höok)
hook(210x140)(3).jpg (höok)

A listaüggyel kapcsolatban adott ki közleményt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Az ELTE HÖK-kel kapcsolatban felhívják a figyelmet az ártatlanság vélelmére, illetve kérik, ne általánosítson a közvélemény egy eset alapján.

„A HÖOK és az intézményi hallgatói önkormányzatok, ahogyan eddig, úgy ezután sem hajlandók egyetlen politikai erőt sem kiszolgálni” – szögezi le a hallgatói szervezet. Mint írják, a hallgatók képviselete felelős hozzáállást követel meg, amelynek alapja a hallgatók személyének és jogainak tiszteletben tartása. Senkit sem érhet hátrány neme, származása, politikai, vallási és világnézeti hovatartozása vagy szexuális beállítottsága miatt, és ennek biztosítására az intézmények vezetése mellett a hallgatói önkormányzatoknak is megkerülhetetlen kötelezettsége van – teszik hozzá.

„A HÖOK a független intézményi hallgatói önkormányzatok országos ernyőszervezeteként az egyes egyetemek és főiskolák belügyeire nézve nem rendelkezik hatáskörökkel, azonban minden olyan cselekedetet, amely a fenti alapvetésekkel szembe megy, a lehető leghatározottabban elítélünk, és elhatárolódunk attól.”

A közlemény felhívja a hallgatókat a demokratikus HÖK-választásokon való részvételre, és arra kérik az illetékes intézmények vezetőit, hogy „valamennyi olyan esetben, amikor a törvénytelenség legcsekélyebb gyanúja is felmerül, törvényességi felügyeleti jogkörükben eljárva tegyék meg a szükséges lépéseket, kezdeményezzenek fegyelmi vagy szükség esetén büntetőjogi eljárást”.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy amíg a szabálysértés elkövetése nem bizonyított, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. „Bizonyos, a sajtóban megjelent megnyilvánulásokat tudatosan generált, politikai indíttatású, nemtelen támadásnak tartunk, amit a leghatározottabban visszautasítunk” – olvasható a közleményben.

A sajtó értesülései szerint az ELTE BTK HÖK-kel kapcsolatba hozott listák 2007 és 2009 között készültek, ezért – a HÖOK szerint – függetlenül azok valós vagy valótlan tartalmától, a vizsgálatnak azt is tisztáznia kell, hogy az adott időszakban a hallgatók adataihoz kik és milyen formában férhettek hozzá, volt-e lehetőség utólagos manipulációra, illetve hogy a lista puszta létezésében a jelenleg hivatalban lévő HÖK-vezetőknek volt-e egyáltalán bármilyen felelőssége.

„Felhívjuk a figyelmet rá, hogy Magyarország jogrendje alapján bármilyen szabálysértés esetén az azt elkövető egyének felelősségéről beszélhetünk, éppen ezért elutasítunk minden általánosítást, amely egyedi – a jelen esetben egyelőre még bizonyítást sem nyert – vádak alapján a hallgatói önkormányzatiság egésze, a munkájukat szabályosan és tisztességesen végző más képviselők és tisztségviselők ellen irányul” – zárul a HÖOK-közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik