Belföld

Távozik az Index főszerkesztője

Mészáros Zsófi közös megegyezéssel távozik.

A Kreatív információi szerint egy mai szerkesztőségi megbeszélésen jelentette be Mészáros Zsófi, az Index főszerkesztője, hogy lemond a pozíciójáról. A hírt a lapnak az érintett nem erősítette meg,de később megjelent a hír az Index honlapján, amely szerint közös megegyezéssel távozik főszerkesztő 2013. március 15-én.

Mészáros Zsófi 13 évet dolgozott a lapnál, 2011. októbere óta főszerkesztőként. “A kiadó nevében dr. Spéder Zoltán, a Közép-Európai Média Zrt. elnöke megköszönte a távozó főszerkesztő munkáját, és sok sikert kívánt további terveihez.”

Mészáros Zsófi az Indexnél gyakornokként kezdett 2000-ben, és ahogy a kinevezésekor adott interjúban szintén a Kreatívnak fogalmazott, szinte az összes pozíciót megjárta: a politika rovatnál volt munkatárs, később rovatvezető, 2006-tól főszerkesztő-helyettes. 2011 októberétől látta el az Index főszerkesztői feladatkörét.

Annak idején a távozó Uj Péter után a szerkesztőségi szavazáson a lap munkatársainak elsöprő többsége biztosította támogatásáról Mészáros Zsófit. Akkor jelezte, hogy szándéka szerint az Index több mint tízéves hagyományához hűen független, kritikus és szórakoztató újság legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik