Belföld

Bakik, bölcsességek és teljes optimizmus Orbán beszédében

24.hu
24.hu

2013. 02. 22. 17:03

A miniszterelnök egy lepukkadt bérlakáshoz hasonlította Magyarországot, melynek sorsát 2010-ben kézbe vettük.

Orbán Viktor tizenötödik évértékelő beszédében, pénteken a budapesti Millenárison azt mondta: a magyarok 2010-re belátták, hogy a folyamatos igazodás, az alázatos alkalmazkodás, a gyengeség nem megoldás, ez a felismerés hozta létre Európa egyetlen kétharmados kormánytöbbségét.

“Azóta mindent véghez vittünk, amiről azt mondták: lehetetlen” – mondta a kormányfő, hozzáfűzve: a magyarok már nem külföldiek hasznáért dolgoznak, “nem bankárok vagy külföldi bürokraták mondják meg, hogy milyen alkotmányunk lehet, mikor emelhetünk béreket, nyugdíjakat”.

Orbán Viktor elmondta, kijelölték a következő húsz év céljait: a pénzügyi és az energiafüggőség megszüntetését, a devizaadósok kimentését, a népességfogyás megállítását, azt, hogy mindenkinek legyen munkája, aki itthon akar boldogulni, hogy a magyar a harminc legversenyképesebb gazdaság közé tartozzon, hogy 15-20 regionális multi erősítse a gazdaságot, hogy a GDP 50 százaléka alá csökkenjen az államadósság, hogy több magyar egyetem is a legjobb kétszáz közé tartozzon a világon, és hogy a magyarok életszínvonala meghaladja az európai átlagot.

A hvg.hu szerint Orbán bakizott egy idézetnél: Ottlik Mátyástól idézett Márai Sándor nevében! Kattintson ide a részletekért!

A kormányfő – utalva az éppen pénteken közzétett uniós prognózisra – azt mondta hallgatóságának: az Európai Unió éppen aktuális előrejelzései ne zavarják meg önöket, a hiányt még egyszer sem sikerült eltalálniuk, a deficit idén is három százalék alatt lesz.

Orbán Viktor szerint sikernek kell nyilvánítani, hogy Magyarország 2012-ben is csökkentette adósságát, és ellenőrzés alatt tartotta pénzügyeit.

Magyarország jobban teljesít az emberek mindennapi terheinek csökkentésében, az érdekérvényesítésben, a családok támogatásában, a nyugdíjak területén, a munka megbecsülésében, a rendőrség bővítésében, a felesleges kiadások lefaragásában, az egészségügyben és a felzárkóztatásban is – sorolta a kormányfő.

Értékelése szerint az eredmények azt mutatják, hogy a magyarok 2012-ben nem dolgoztak hiába, jó döntés volt a magunk kezébe venni a sorsunkat. Jelezte ugyanakkor, hogy még számos feladat van hátra, ezért folytatni fogják például a munkahelyvédelmi akciótervet, és programot indítanak a bérből és fizetésből élőknek.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke, közleményében úgy fogalmaz: Magyarország nem teljesít jobban, mint eddig, Orbán Viktor kormányának nem sikerült a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok teljesítményét felülmúlnia. Szerinte a kormány ígéretei “beláthatatlanul hosszú távra szólnak, ám az emberek nem tudják, mi lesz velük a holnapi napon”.

Kiemelte: Orbán Viktor nem beszélt a munkahelyteremtésről, a közbiztonság tragikus állapotáról és nem adott számot az elszámoltatás ígéretéről sem. Vona Gábor úgy véli: a gazdaság és a munkahelyteremtés beindítására, a közrend megvalósítására, a nemzeti kultúra felvirágoztatására, az országot tömegével elhagyó magyar emberek itthoni boldogulására és az elszámoltatásra csak a Jobbiknak van programja.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az elmúlt három év kormányzása azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem tudja mit kellene csinálni, míg a beszéd azt, hogy a miniszterelnök nem tudja mit kellene mondani
Szavai szerint a 25 éve a politikai porondon szereplő miniszterelnök „ugyanazokat a közhelyeket, ugyanazokat az olcsó poénokat puffogtatta” korábban is, mint most. Orbán Viktor húsz éve erős Magyarországról beszél, de azt még mindig csak a jövő időben teszi – tette hozzá.

Az ország sokkal rosszabb helyzetben van, az emberek sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint korábban – jelentette ki.

A részletes évértékelőt és Orbán Viktor sziporkáit itt olvashatja részletesen!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.