Belföld

Nem kegyelmez az influenza

influenza láz (beteg gyerek, )
influenza láz (beteg gyerek, )

Még mindig terjed a járvány Magyarországon. A múlt héten több mint 32 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel, kilencezerrel többen, mint az azt megelőző héten.

A 32 200 orvoshoz forduló 38 százalékkal több beteget jelent, mint az előző héten. A betegek többsége még mindig a gyermek és a fiatal felnőttek közül kerül ki, a legkevésbé érintettek a 60 év felettiek – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatásából.

Kiugróan magas, 73,7 százalék volt a gyermekek aránya Nógrád megyében. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága Nógrád megyében csaknem háromszorosára, Békés megyében több mint két és félszeresére nőtt.

A vizsgálatok az influenza A és B vírusát is kimutatták.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján közzétett adatok szerint 23 kórházban és ápolási intézetben van teljes vagy részleges látogatási tilalom az influenzajárvány miatt.

“Állami feladat az influenza elleni védekezés”

A miniszterelnök kiemelten fontos területnek tekinti a járványügyi biztonsággal és az influenza elleni védekezéssel kapcsolatos állami szerepvállalást. Ezért ezt – a nemzeti érdekek figyelembe vételével – kizárólagos állami feladatként tudja elképzelni. Ezt a Kormányzati Információs Központ közölte szerdán a távirati irodával, az elmúlt napokban megjelent hírekkel kapcsolatban.

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy közös céget alapít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a jelenleg influenzavakcinát gyártó Omninvest Kft. A közös cégben a tervek szerint az állam többségi tulajdonrészét az MNV képviseli, a társaság működését pedig négytagú bizottság felügyelné, amelybe a vagyonkezelő mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Omninvest delegálna egy-egy tagot.

Az EMMI hétfőn azt közölte az MTI-vel: elkészültek az állami szerepvállalást megalapozó anyagok az oltás és a járványügyi biztonság hosszú távú biztosítása érdekében. Kedden a tárca ezt azzal egészítette ki: felmerült az állami szerepvállalás az influenza elleni oltóanyaggyártásban, de ehhez közös cég alapításáról nem döntött a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik