Belföld

A vakcinagyártást is felügyelet alatt tartaná az állam

Felmerült az állami szerepvállalás az influenza elleni oltóanyaggyártásban – erősítette meg a Népszabadság információját az Emmi és az NFM.

A Népszabadság hétfőn írt arról, hogy közös céget alapít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a jelenleg influenzavakcinát gyártó Omninvest Oltóanyagtermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. A közös cégben a tervek szerint az állam többségi tulajdonrészét az MNV képviseli, a társaság működését pedig négytagú bizottság felügyelné, amelybe a vagyonkezelő mellett az Emmi, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Omninvest delegálna egy-egy tagot – olvasható a lapban.

Az egészségügyi államtitkárság erre reagálva hétfőn azt közölte, hogy “a néhány évvel ezelőtti súlyos viták után” a minisztérium és az influenza elleni oldóanyag beszállítója is komoly lépéseket tett a transzparencia biztosítása érdekében. ” Az oltás és a járványügyi biztonság hosszú távú biztosítása egy következő lépés lehet, amelyben az állam szerepvállalása is megfontolandó. Az ezzel kapcsolatos döntést megalapozó anyagok elkészültek” – tették hozzá.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közös sajtóközleményében kedden azt írta: az elmúlt időszakban az összehangolt kormányzati munka eredményeként a beszállító Omninvest számos, a szükséges transzparenciát biztosító intézkedést hozott, “az átláthatóság további fokozása érdekében” merült fel egy esetleges állami szerepvállalás lehetősége a vakcinagyártásban. Közös cég alapításáról azonban semmiféle kormánydöntés nem született, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ilyen irányú lépéseket nem tett – olvasható a tárcák közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik