Belföld

Megkezdődött az újabb rezsicsökkentés előkészítése

Megtartotta első ülését az újabb rezsicsökkentést, a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díjaknak, valamint a palackos PB-gáz árának a mérséklését előkészítő munkacsoport.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő a munkacsoport ülésén kijelentette, hogy az ellenőrzésben nagyon fontos szerepet szánnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak – hozzátéve: „jól látszik, hogy a szolgáltatók nem adják könnyen ezt a 10 százalékot”.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a számlaegyszerűsítés fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy számlatükör bevezetésével az áram- és a gázszámla első oldalán négy elemet kell kötelezően feltüntetni: a fogyasztott mennyiséget, az egységárat, az áfatartalmat és a végösszeget. A számla hátlapján pedig részletes, szakmailag lényegesen több adatot tartalmazó tájékoztatás elhelyezését tette kötelezővé a tárca – tette hozzá. Jelezte azt is, hogy a szolgáltatóknak a tízszázalékos csökkentést is fel kell tüntetniük a számlán.

Mindezeken túl Fónagy János leszögezte: nem a bírságolás a céljuk, hanem az, hogy az emberek minél előbb és minél világosabb képet nyerhessenek arról, milyen elemeket tartalmaz a részükre kiküldött villamosáram- vagy gázszámla. Az államtitkár előrebocsátotta, hogy a többi közüzemi számlánál is tervezik a számlatükör rendszerének bevezetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik