Belföld

232 millió forintból épített új üzemcsarnokot a Vibroteam Kft.

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 02. 20. 08:39

Uniós támogatással, 232 millió forintból új üzemcsarnokot épített a szerszámtervezéssel és gyártással foglalkozó Vibroteam Kft..

A keddi projektzáró rendezvényen Vizler György ügyvezető igazgató elmondta: mintegy 92 millió forint támogatást nyertek, abból épült az Alba Ipari Zónában egy 900 négyzetméter alapterületű gyártócsarnok és hozzá tartozó irodaépület. Egy másik sikeres pályázat segítségével mintegy 200 millió forintból új gépeket vásároltak.

A jórészt autógyárak alvállalkozóinak beszállító társaság a projekt keretében tizenöt új munkahelyeket létesített, és további három dolgozót terveznek felvenni. A fejlesztéssel az általuk megtervezett présszerszámok gyártását is meg tudják valósítani.

A cégvezető közölte: már most kicsi az üzemcsarnok, ezért pályázati és banki források felhasználásával még az idén tovább bővítik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.