Belföld

Spórolunk? Küszöbön az újabb rezsicsökkentés

Olcsóbb lesz a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díj, valamint a PB-gáz-palackok ára.

A cél a tízszázalékos csökkentés, de figyelni kell arra, hogy a szolgáltatókat mindez ne lehetetlenítse el – mondta a munkacsoport egyik tagja, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Debrecen polgármestere közölte, a vízdíjak esetében a tervezett tízszázalékos csökkentést elsősorban a szolgáltatói struktúra átalakításával érnék el, a kisebb víziközmű-szolgáltatók egységes rendszerbe kapcsolásával. Jelezte ugyanis, hogy ma körülbelül 350 lakossági szolgáltató van – összesen egyébként nagyjából 600 működik, mert van, amelyik egyedi fúrt kúttal kizárólag magának szolgáltat -, ami a szakma szerint túlságosan elaprózott szerkezetet eredményez, emiatt pedig a szolgáltatás is szükségszerűen drágább.

Kósa Lajos hangsúlyozta, a tavaly elfogadott víziközműtörvény szerint bizonyos fogyasztószám – nagyjából 150 ezer – alatt nem lehet szolgáltatni, nem lehet működési engedélyt kapni, így a közösségi tulajdonban lévő vállalatoknak szerveződniük kell, ennek köszönhetően várhatóan mérséklődnek majd a működési költségeik, s csökkenthetők az árak. Szerinte egyébként a 350-ből végül körülbelül 30 lakossági vízszolgáltató lesz.

A hulladékgazdálkodásról szólva megjegyezte, az eltérő szemetelési szokások miatt indokolt lehet, hogy egyes helyeken – például falvakban, kertvárosi környezetben – a ténylegesen elvitt hulladékmennyiség után számlázzanak a szolgáltatók.
Az újabb tízszázalékos rezsicsökkentésről szóló javaslat április-májusban kerülhet a kormánypárti frakciószövetség és a kabinet elé. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt monda, júliustól kell megvalósulnia a rezsiköltségek újabb mérséklésének.

A fideszes Németh Szilárd azt mondta, elsőként a PB-gáz-palackok és a tartályos gáz díja csökkenhet, amellyel kapcsolatban hatósági ár bevezetését mérlegelik.

A korábbi, január 1-jétől hatályos rezsicsökkentést ellenőrző csepeli polgármester is kiemelte: fontos, hogy a szolgáltatók továbbra is működőképesek legyenek, a munkahelyek megmaradjanak, ezért egyeztetni fognak a tulajdonosokkal, az önkormányzatokkal és a szakszervezetekkel is az ügyben. A fővárosi önkormányzat esetében például György István területért felelős főpolgármester-helyettessel tárgyalnak majd.

Fónagy  János, a fejlesztési tárca államtitkára a számlaegyszerűsítés fontosságát hangsúlyozta a tájékoztatón. Mint mondta, nagyon fontos, hogy az emberek egyértelműen lássák, mennyit fogyasztottak, és hogy mennyivel csökkentek a terheik. Emlékeztetett, a villany- és gázszámlák átláthatóságáról már megszületett a rendelet, és ez várhatóan így lesz a többi közüzemi számla esetében is.

Nyomatékosította egyúttal, hogy a rezsicsökkentés nem veszélyezteti a közüzemi szolgáltatásokhoz szükséges fejlesztések, karbantartások színvonalas ellátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik