Belföld

Gyurcsány évet értékel

Gyurcsany-Ferenc(960x640)(1).jpg (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsany-Ferenc(960x640)(1).jpg (Gyurcsány Ferenc)

Kilencedik évértékelő beszédét tartja ma a volt kormányfő.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az előző két évhez hasonlóan egy budapesti szállodában, támogatói előtt beszél majd. Pártja tájékoztatása szerint az ország állapotán kívül a DK terveiről, az ellenzéki összefogásról és a kormányváltás utáni legfontosabb teendőkről is szó lesz.

Gyurcsány Ferenc korábban, miniszterelnökként rendre a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén összegzett, ezek alkalmával többnyire reformterveit is ismertette. Miután 2009 tavaszán leköszönt a kormányfői tisztségről, hónapokig csak zárt fórumokon fejtette ki véleményét, 2010 márciusában viszont újból a nyilvánosság elé állt, és azt kérte híveitől, hogy a választásokon a Mesterházy Attila vezette MSZP-t támogassák. Egy évvel később azonban már azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni.

Ezt a törekvését sikertelennek ítélte, és 2011 októberében új pártot alapított. Tavaly februárban már a DK elnökeként mondta el évértékelő beszédét, azzal vádolva Orbán Viktor kormányfőt, hogy olyan “ellen-Magyarországot” épített, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása. Szólt arról is, hogy bár a köztársaságpártiak kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik