Belföld

A négygyermekes nagymama 47 kilót fogyott

Szalainé Molnár Éva nagymamaként egy olyan edzőteremben példakép, ahol Szeged legizmosabb női és férfijai emelgetik a súlyokat.

„És mondja, olyan asszonyt nem ismer, aki olyan csodára volt képes, mint a szegedi tanár úr?” – érdeklődött egy olvasóm, miután megjelent a cikkem Csontos Péterről, aki több mint fél mázsát veszítve testsúlyából ma már vidáman és egészségesen éli életét. De bizony ismerek, vágtam rá azonnal, mert akkor már találkoztam Szalai Istvánné Évával, aki négygyermekes nagymamaként döntött úgy: elege van abból, hogy hatalmas zsírtömeget cipeljen magával, miközben több betegség kínozta. Különleges története nem maradhat titokban – győztem meg Évát a szegedi Fitworld edzőteremben, amikor egy tréning után fáradtan, izzadtan, de boldog mosollyal az arcán állt a pulthoz, hogy megrendelje fehérje turmixát.

És Éva mesélt, csak mesélt, én pedig döbbentem hallgattam, mire is képes az elszántságtól hajtott, akaraterővel bőven „felszerelt” ember, ha meg akarja változtatni saját életét.

Kezdjük talán a számokkal” – javasolta. – “Most vagyok 45 éves, és 16,5 évesen szültem az első gyerekemet. Akkor kezdtem el meghízni, majd minden szülés után maradt rajtam úgy 10-10 kiló. Így lett az egykor 75 kilós fiatalasszonyból idővel 127 kilós anya, sőt 36 évesen nagymama” – mesélte mosolyogva Éva, aki cukrászmesterséget tanult, de már évek óta lángossütőként dolgozik.

Aztán családunkban egy szörnyű tragédia következett be. Meghalt a férjem. És akkor rádöbbentem: sok betegség kínoz, és nem engedhetem meg, hogy a gyerekeim árván maradjanak. Már pedig egy súlyosan elhízott embert nagyon is fenyegeti a hirtelen halál. Próbálkoztam többször is fogyókúrával, de mindig visszajöttek a kilók. Aztán 119 kilósan kimondtam: na, ennek vége, újra 75 kilós akarok lenni.

És Éva nem csak fogadkozott, hanem teljesen átrendezte az életét. Ekkor már túl volt egy gerincműtéten és több kisagyi infarktuson, amitől egy időre fél oldalára lebénult. De biztosra vette, hogy a sport és a pontosan betartott diéta megszabadítja minden bajától.

Higgye el, az ember a két füle között mindent el tud dönteni. Értem ez alatt azt, hogy fejben kell megedzeni az akaratot, és akkor hegyeket lehet megmozgatni. Erre vagyok példa én is. Egy napon azt mondtam: elég, ne tovább, menjünk edzőterembe. És 2012 elejétől úgy 5 hónapon át heti ötször-hatszor is gyötörtem magam a gépek között. Ma már elég, ha heti három alkalommal napi egy-másfél órát edzek, mert időközben pontosan beállítottam az étkezésemet is.. Ugyanis az egészséges test kialakítása csak a kettő összekapcsolásával érhető el. Ma már tudom, hogy a fölösleges kilókért a rossz táplálkozás 70 százalékban okolható. Félre a kenyérrel! Ebédre, de csakis akkor helyette krumpli vagy rizs jöhet. Emellett leginkább nyers zöldségeket és savanyú gyümölcsöket eszem, ha pedig húst kívánok meg csirke és pulykamell filét teszek a tányérra.”

Éva elmondta: különösen hálás a szegedi Fitworld és a vásárhelyi T&M edzőteremben vele együtt sportoló társaknak és edzőjének, Vásárhelyi Zoltánnak, akik akkor is mellette álltak, amikor még senki nem hitte, hogy a kövér asszonyságból egy karcsú hölgy lehet majd.

Az edzőtermek nem csak „súlyzó és gépraktárak”, mint sokan hiszik, hanem baráti közösségek, ahol mindenki igyekszik megosztani tapasztalatait másokkal, legyen szó étkezésről, vagy egy-egy mozgássorról. Ezért is járok vissza minden héten Szegedre és kétszer Vásárhelyre, mert a sport is sokkal nagyobb öröm, ha egy közösségben végezzük” – vallja Éva, akire ma már sporttársai, az edzők éppen olyan büszkén tekintenek, mint családtagjai és ismerősei.

Éppen ezért most újabb célt fogalmazott meg magának – azon gondolkodik, megpróbálja a versenyszerű sportolást. Tudja, hogy 45 évesen ez nem lesz könnyű, sőt kivételes eredmény lenne, ha egyszer egy versenyen is elindulna, de ha küzdelmét eddig siker koronázta, miért ne koronázná ezután is?

Ami pedig a lángosokat illeti: azt egyék mások, finom, jó szívvel kínálom – nevetett Éva, és 47 kilóval könnyebben, ruganyos léptekkel elindult az öltöző felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik