Hogyan látja a diákok lázongását? Mire lenne szükség Ön szerint a felsőoktatás átalakításában?
A tandíjkérdéssel beleszaladt a kormány a saját csapdájába. Szerintem szükség van a tandíjra, és mindig is szükség lett volna rá. Úgy gondolom, hogy a tandíj mellett léteznie kell egy erős ösztöndíjrendszernek, amely elsősorban rászorultsági alapon segíti a tanulást. Ennek olyan mértékűnek kell lennie, amely a rászorultak számára a tandíjat is teljes egészében fedezi, és a megélhetési költségeket is. És emellé még lehet tenni diákhitelt is. Csak a tandíjat nevén kellene nevezni.
Ezt talán keresztül is lehetne vinni a diákokon, ha nem egy olyan párt próbálná ezt megtenni, amely népszavazást szervezett a tandíj ellen. Ez most a kormány őszödi beszéde: az emberek nem szeretik, ha a képükbe hazudnak, és nehezen bocsátják ezt meg.
Azért kerüli a kormány a tandíj szót, mert ezt ők is tudják. Csakhogy azzal, hogy ennek a szónak a használatát kerülik, azzal még inkább hazudnak, amit még nehezebben bocsátanak meg nekik – joggal. Továbbá beleszaladnak egy csomó olyan jogi problémába, amelyek miatt az alkotmányba ütközik a szabályozás. Ezzel eljutunk egy elég abszurd helyzethez: az ország alaptörvényébe azért kell belevenni a hallgatói szerződések, hogy az Alkotmánybíróság ne meszelje el.
Erre nem volna szükség, ha a dolgokat a nevükön lehetne nevezni.
| Egy másik vélemény |
|
Vannak, akik szerint nem azért nem használja a kormány a tandíj kifejezést, mert el akarja kerülni azt, hogy ellentmondásba kerüljön magával. „Gazdaságilag is, politikailag egy egészen más logikáról van szó” – véli Barcza György, aki hosszú ideig banki elemzőként dolgozott, s ma a kormány egyik szakmai műhelyének tartott Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető elemzője. A vele erről készült interjút vasárnap hozzuk le az FN24-en, itt. |
Mi a véleménye a hallgatói szerződésekről?
A hallgatói szerződések erkölcsileg elfogadhatók, hisz ha kifizeti az állam – az adófizetők – valaki oktatásának teljes költségét, akkor joggal remélhető, hogy az illető tudása legalább egy ideig itthon fog kamatozni, legalább adóbevételek formájában. A gazdag országok talán könnyebben tolerálják, ha elmennek onnan a diplomások – már csak azért is, mert egy gazdagabb országból kevesebben akarnak elmenni – ám egy szegényebb ország kevésbé engedheti meg magának ezt a luxust.
Nagyobb baj, hogy ezt az egészet nem így kéne csinálni. Jobb lenne; ha az lenne az alaphelyzet, hogy tandíj mindenkinek van, és ezzel párhuzamosan mindenkinek a számára elérhető egy bőséges diákhitel, ami fedezi a diáklét költségeit. S mindaddig, amíg itthon dolgozik a diplomás, az állam fizetné helyette a törlesztést. Más szóval nem előre, hanem utólag vállalná az állam a költségtérítést, azzal, hogy átvállalja a hiteltörlesztést. De csak arra az időre, amikor a diplomás itthon dolgozik. Ez nem támadható jogilag, hisz nem a távozás lehetőségét venné el a diákoktól, hanem a hiteltől való megszabadulás lehetőségét adná.
A diákok nagyon fáznak a diákhiteltől.
Méltányolható a diákok érve, hogy nem akarnak eladósodni. Ki akarna eladósodni? Mégis vannak olyan helyzetek, amikor ez megéri: például, ha olyasmibe fektetem a hitelt, ami azután bőségesen megtérül. A tudás, a jó diploma ilyen. Ha egy jó diplomát kap az ember a kezébe, röhögve kifizeti a diákhitelét. Diplomával jóval többet lehet általánosságban keresni, mint anélkül. Ez egy elfogadható áldozat szerintem.
Kevesebb szó esik a felsőoktatás tartalmi átalakításairól. Azokat hogyan látja?
A központosítás szerintem egy tragédia. Főként, mivel az intézményeket nem versenyezteti a rendszer. Nem értem, hogy mi a jó abban, hogy a költségtérítést nem az intézmények kapják, hanem a központi költségvetés, amely visszaosztja az intézményeknek. A tandíj erre is megoldás lenne: az egyetemek közötti versenyben ez tudná kifejezni a minőséget. A magasabb oktatási színvonalat adó intézmény a szolgáltatásaiért magasabb tandíjat tud kérni, ez ennyire egyszerű. Ha van verseny, akkor előbb-utóbb lesz minőség. Ez az iszonyú központosítás viszont megöli a versenyt.
Sok szó esik arról, hogy egy adott diploma a gazdaság egésze szempontjából hogyan hasznosul. Az üzleti képzéseknek ez különösen fontos céljuk. Ön szerint ezek felkészítenek az üzleti életben való részvételre?
Szerintem nem jó az üzleti képzés. Nemcsak nálunk, Amerikában sem, amely pedig híres az üzletemberképzéséről.
A műszaki és tudományos oktatásnak világszerte az a gyengéje, hogy nem készítenek fel az üzleti életben való részvételre. A tudomány egy olyan világ, ami idegenkedik az üzleti világtól, nem szereti azt. Ez a XIX. században elfogadható volt, ám a XXI. században már nem az. Tudásgazdaságban élünk, ahol a tudománynak sokkal intenzívebb a kapcsolata az üzlettel, mint eddig bármikor a múltban. Erre az oktatásnak fel kellene készítenie a diákokat.
Ez persze nem újság, ezt az egyetemek is tudják. Ám szerintem nem megfelelően igyekeznek megoldani a problémát. Különböző üzleti iskolákból vesznek át kurzusokat a műszaki vagy tudományos képzésbe. Csakhogy ezek a kurzusok alapvetően üzletembernek készülők számára lettek tervezve. Más a céljuk. A műszaki egyetemeken nem erre lenne szükség, hanem arra, hogy azok, akik mérnökök lesznek és tervezni fognak dolgokat, értsék az üzleti környezetet, amelyben a munkájuk érvényesül. Ez más típusú tudást igényel, mint ezt a Graphisoftban is megtanultuk.
Miben más ez, mint amit általában az egyetemeken tanítanak?
A programozóknak arra van szükségük, hogy a piacot értsék, s hogy a vevő fejével tudjanak gondolkodni. Ehhez érteni és tisztelni kell a vevő szakmáját. Ha egy építésznek tervezel programot, meg kell értened, hogy mik az építészek számára fontos kérdések, amelyekre megoldást kell kínálnia a programodnak. Nem az építésznek kell a szoftver gondolkodásmódját megértenie, hanem a programozónak kell az építészt kiszolgálnia.
Mi erre a gondolkodásmódra készítjük fel a diákokat a kurzusainkkal az Aquincumi Technológiai Intézetben. A képzésünk négy részből áll. Van egy erős matematikai alap. Erre épül az a kérdés, hogy a tanult matekot hogyan lehet a szoftverfejlesztésben hasznosítani. Ezután következik az, hogy a szoftverekből miként lehet üzletet csinálni, majd némi kulturális háttér.
A képzés van olyan jó, hogy még a legjobb amerikai egyetemek is elküldik dákjaikat ide egy-egy szemeszterre, nagyon magas tandíjért. A velük tanuló magyarok, akik persze díjmentesen jöhetnek, nemcsak egy különleges képzéshez, hanem nagyon értékes kapcsolati hálóhoz is jutnak az amerikai tankörtársaikon keresztül.
Az amerikai diákoknak eddig annyire tetszettek a kurzusok és Budapest, hogy többen visszajöttek már üzletet kötni, vagy munkát vállaltak azoknál a cégeknél, amelyekhez elvittük őket. Lehet fordított agyelszívást is csinálni.
