„Szeged soha nem a rengeteg díjjal jutalmazott Novák Istvánt szerette, és nem is a kitüntetéseire fog emlékezni, amikor egyszer – reméljük, csak sok-sok év múlva – a Jóisten rábízza a mennyország belvárosának rekonstrukcióját. Hanem arra a Novák Istvánra, aki jellegzetes járásával, hosszú kabátjában végigballag a Kárász utcán, végig a Klauzál téren, és aki hamarabb veszi észre szúrós tekintetével az oda nem illő foltot a vakolaton, mint büszke pillantást vetne a Szeged belvárosának átépítését jutalmazó Europa Nostra-díjra. És akinek az arcát – ismerőst látva – mindig olyan huncut mosoly rajzolja át, amitől még az árnyékok is kivirulnak palotás városunk házfalain.”
Ezekkel a szavakkal fejeztem be köszöntő beszédemet január 29-én a városházán, amikor a Dugonics Társaság bensőséges ünnepség keretében köszöntötte Novák Istvánt 75. születésnapja alkalmából. Kicsit fáradtnak, megtörtnek tűnt, amit mindenki megértett, hiszen három hónapja veszítette el feleségét, élete hű társát. De arcán őszinte volt a mosoly, mint ahogy bennem is a lelkesedés: Novák István még évekig segíthet abban, hogy a mainál fényesebben
ragyogjon Szeged, az ő szeretett palotás városa. És néhány nap múlva már jött a megdöbbentő hír: a Mester örökre elaludt, örökül hagyva ránk a várost, Szegedet, aminek szépítéséért az elmúlt évtizedekben senki nem tett annyit, mint ő.
Hát ilyen nagy gondok lennének a mennyországban? Ennyire elhasználódtak már utcái, terei, iskolái, középületei, templomai, hogy a Teremtő, látván a bajt, máris magához szólította Szeged egykori főépítészét, az Alföld szerelmesét? Mert ha igen, tehetségesebb, fáradhatatlanabb alkotót nem is választhatott volna a felhők fölötti nagy átépítésre. Hiszen Novák István fél évszázados munkássága során nem „csak” közel kétszáz épületet tervezett, hanem a Kárpát-
medence számos városában ott hagyta „novákos” jeleit.
Gondoljunk csak Csongrád megyében épült iskoláira, köztük a Deák gimnáziumra, az Arany János Általános Iskolára. Azokra a Békés megyei kisvárosokra (Mezőberény, Orosháza és Békés), amelyek belvárosa éppen úgy Novák István tervei alapján újultak meg, mint Szeged központja, amit talán ő is, mi is élete legcsillogóbb művének tekinthetünk.
Ha valakinek megakad a szeme Siófok, Orosháza, netán Balatonfüred postaépületén, hát tudja meg: ezeket is a Budapesten született, de már évtizedek óta Szegeden gyökeret vert Novák István tervezte. Mint ahogy a felvidéki Ajnácskő és Brassó új templomait, a magyarországi németek Baján megépült kulturális központját, az ópusztaszeri nemzeti történeti emlékpark főépületét, vagy a Tisza-palotát. Szeged, Makó, Szarvas és Orosháza is méltónak találta arra, hogy városa főépítészévé nevezze ki.
És igen: Novák Istvánt mindezért – teljes joggal – számos díjjal tüntették ki – köztük a Betonépítészeti Díj, Szeged Pro Urbe Díj, A Szlovák Köztársasági Elnök Érdemrendje, Podmaniczky Díj, Területi Lovagkeresztje, Príma Primissima Díj, Hild János Díj birtokosa, valamint Szeged és Ajnácskő díszpolgára. 2011-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Príma Díj, Magyar Köztársasági Érdemrend.
De a legnagyobb elismerés mégiscsak az, hogy emberek ezrei követték munkásságát szeretettel a világ számos pontján. Hogy most ezek az ezrek szomorúan olvassák, hallják: Novák István befejezte földi pályafutását? Nekik üzenem: ne szomorkodva, hanem tisztelettel és hálával búcsúzzunk egy mindig életvidám, mosolygós alkotó
embertől. Hiszen ő itt él közöttünk továbbra is épületeivel, tereivel, utcával.
És higgyék el nekem: hamarosan megkezdődnek az átépítési munkák a felhők fölött, ahol a pufók építész angyalkák már szájtátva hallgatják Novák István minden szavát. Ő meg rajzol, álmodozik, és biztosra veszem: már azt is kigondolta, a szivárvány mely színeiből kevertet festéket, hogy még szebb palotás mennyország fogadja az utána érkezőket.
| Novák Istvántól ma, február 15-én, pénteken 13 órakor vehetnek végső búcsút tisztelői a szegedi a Belvárosi temetőben. |
.
