Belföld

Safarov után újabb azeri diákok jönnek Magyarországra

Egyetemista (egyetemista)
Egyetemista (egyetemista)

A magyar felsőoktatási intézmények harmadában fogadhatnak fiatalokat Azerbajdzsánból.

Megjelent a Magyar Közlönyben az azeri–magyar oktatási együttműködés. Ez alapján több magyar diák mehet Azerbajdzsánba tanulni, illetve több azeri jöhet magyar egyetemekre. Bővítik a képzési lehetőségeket, főként a mérnöki és orvostudományi, műszaki, valamint agrártudományi területeken. Élénkülhet a két ország tanárainak cserelátogatása is.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a múlt héten jelentette be, hogy ősztől már 10 magyar egyetemen tanulhatnak azeri diákok ösztöndíjjal. A listán szerepel a Corvinus, a Semmelweis, a Szent István, a Pannon, a Liszt Ferenc, a Debreceni és a Szegedi  Egyetem, a BME, az ELTE,  valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola.

Szijjártó szerint a Balassi Intézetben a közeljövőben azeri diákok tanulnak majd magyarul, valamint ősztől a Bakui Idegen Nyelvek Egyetemén magyar nyelv és kultúra tanítása veszi kezdetét magyarországi lektor közreműködésével.

Országaink között a jó kapcsolatot már megalapozta a magyar kormány, amikor tavaly augusztusban átadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, aki egy örmény katonát ölt meg Budapesten, baltával. A jogerős ítélettel rendelkező baltásgyilkost Bakuban azonnal szabadon engedték, kiváltva ezzel a világ felháborodását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik