Belföld

Fehérvári diák sikere az Ifjúsági Bolyai Pályázaton!

Nyerki Emil, a Lánczos Kornél Gimnázium tanulója a középfokú nevelési-oktatási kategóriában győzött.

A díjátadó ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta, hogy világszerte elismert eredményei vannak a magyar természettudománynak, azonban hiányzik az a széles alap, azok a fiatalok, akik ezen a területen szeretnének érvényesülni, előre lépni.

A 2012. évi pályázat témáját – Szerkezet és dinamika a molekuláris, szupramolekuláris, élő és közösségi rendszerekben – Perczel András, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének egyetemi tanára, a 2011. évi Bolyai Díj kitüntetettje határozta meg.

A bizottság döntése alapján középfokú nevelési-oktatási kategóriában az első díjat megosztva kapta Ferenc Katalin egyetemi hallgató, a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium volt tanulója Stabilitás és dinamizmus szinapszisokban: R1N1 fehérje és a szinaptikus plaszticitás című munkájáért, valamint Nyerki Emil, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium diákja Az erős mágneses tér növényekre gyakorolt hatásának vizsgálata című pályázatáért.

Második lett Mérő László, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója az Autoasszociatív mesterséges neurális hálózatok dinamikájának összehasonlító vizsgálata című pályázatával.

Felsőoktatási kategóriában miniszteri dicséretben részesült Balassi Márton és Laki Balázs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói a Szerkezet és dinamika – Társadalmi problémák és a közös tudás modellezése ágens-alapú és mikroszimulációs keretrendszerekben című munkájukkal.

Elismerésben részesültek a diákok felkészülését segítő tanárok is, így Schlett Katalin, az ELTE egyetemi docense, Újvári Sándor, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tanára, Baranyai József, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára, valamint Meyer Dietmar, a BME tanára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik