Belföld

Kedden kell először katát fizetni

számológép ()
számológép ()

Február 12. az első fizetési határidő a kisadózók számára.

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választó vállalkozónak egész évben lényegében csak arra kell ügyelnie, hogy az adót a “katás” hónapokat követő hónap 12. napjáig befizesse – hívja fel az érintettek figyelmét legfrissebb tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény emlékeztet: a főállású kisadózók után fizetendő kata havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint.

Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetett szociális hozzájárulási adót, valamint az egészségügyi- és a szakképzési hozzájárulást is.

A befizetés határidejét pontosan be kell tartani, mert ha az összeget a vállalkozó nem utalja át 2013. február 12-éig, adótartozása azonnal végrehajthatóvá válik.

Ezen felül, ha a kisadózónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyilvántartott végrehajtható adótartozása a naptári negyedév utolsó napján (először március 31-én) meghaladja a százezer forintot, automatikusan megszűnik számára a kata lehetősége, és 24 hónapig  nem választhatja újra ezt az adózási módot.

A kisadózóknak tehát legkésőbb február 12-én a 10032000-01076349 NAV Kisadózó vállalkozások tételes adója bevételi számlaszámra (adónemkód: 288) kell befizetniük a “kata-adót” – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik