Kialudtad magad?
Tizenkét órát aludtam.
Minden úton töltött napért egy óra?
Valahogy úgy. Útközben inkább beszélgettünk esténként.
Hogy kerültél bele a csapatba?
Két éve nincs munkám, mert a politika talpnyalói nem viselik el, ha valaki másképp gondolkodik a világról, mint ők. Elindultam, mert mindig is fontos volt nekem az elesettek sorsa.
Két éve mivel foglalkoztál?
Újságíróféle voltam. Leírtam a véleményemet, és tájékoztattam olyan eseményekről, ahová nem nagyon merészkedtek a többiek. De voltam kommunikációs vezető a cigány önkormányzatnál és sajtófőnök a siklósi várban. Előtte lehúztam pár évet egy kórház telefonközpontosaként is.
(Fotó: Facebook / Kökényesi Gábor)
Akkor te voltál az értelmiségi a csapatban?
Szerintem ugyanolyan voltam, mint a többiek. Tízen jöttünk végig a 280 kilométeres úton. Ebből nyolc cigány. Ott volt Bagira, aki kilenc szakmája ellenére sem kap Dél-Baranyában munkát. Csak azért, mert nem fehér a bőre. Őt – amíg távol volt – egy nap börtönre ítélte a siklósi bíróság, mert nem fizetett be egy ötezer forintos számlát. Fel sem ajánlották neki, hogy ledolgozza közmunkában. Holnap vonul be. Aztán Misi bácsi, a nyugdíjas bányász, aki „Jó szerencsét!” kívánt végig az úton. Hatvannégy éves, bottal jár, de végig jött velünk az úton. Meg Janika, a rossz arcú cigány, aki szintén nyugdíjas, de elkísérte a barátait, mert úgy érezte, hogy ezzel tartozik nekik. Baba volt köztünk az egyetlen lány. Egy olyan házból jött, amelyiken nincs ablak, és pokrócokkal fedi be télen. Csodálatos emberek, nagyon megszerettem őket.
Más: mi volt a napirend? Indulás, kaja, tisztálkodás, sátorverés…
Reggel hat körül ébredtünk, hiszen a legtöbb helyen csak egy mosdó volt – ha volt. Reggeli után pakolás és irány az ég alja! Onnan folytattuk a lépést, ahol előző nap abbahagytuk. Ebéd az út szélén. Pihenő két-három óránként. Naplementére meg kellett érkeznünk a célhoz, hiszen sötétben nagyon veszélyes az út szélén. Este tisztálkodás, sebellátás. Vacsora után beszélgetés és hatalmas röhögések. Aztán másnap minden kezdődött elölről.
Hány cipőt koptattatok el?
Érdekes mód nem a cipők koptak, hanem a lábak. Vér és vízhólyagok. Szalaghúzódások.
Bár ez éhségmenet volt, azért éhezni nem éheztetek. Gondoskodtak rólatok.
Úton-útfélen adtak az emberek. Nem hittem volna, hogy ekkora arrafelé a baj, de azt már tudom, hogy bajban az összefogás az egyetlen, ami továbbvisz. Semmijük sem volt, de azt is megfelezték ezekkel a srácokkal.
És a politikusok? Különösen a szocialisták. Úgy hírlik, ők is sokkal támogatták a meneteket.
Ők valóban melléálltak egy ügynek. Először támogatták, majd később irányították, végül csupán használták. Ezek a srácok csalódottan ténferegtek az Alkotmány utcában, ahol már régen nem róluk szólt ez az egész. Biodíszletek lettek egy kampányban. Ők, akik valóban a nyomorból gyalogoltak, hogy megmutassák az országnak, hogy vannak még tenni akaró emberek.
Fotó: Vanik Zoltán
Elmondtátok nekik a véleményeteket?
Inkább csak gondolatban. Nem akarták, hogy ebből ügy legyen, és elvegye az igazi dicsőséget a baranyai barátainktól, akiké az igazi érdem.
De hát amikor elindultatok is tudtátok, hogy ez van. Néhány zászlóval vonuló nő és férfi csak néhány zászlóval vonuló nő és férfi.
Akkor ez egy rosszul szervezett világ! Mi felvettük a zászlót, mert a kezünkbe nyomták. De ettől még nem kellett volna minket háttérbe szorítani. Egy-két karrierista politikusjelölt az élre állt és vezényelt.
Mi lesz most veletek? Végigmentetek, és ennyi?
Az egyik srácnak a barátaim szereztek munkát. A többiek elhatározták, hogy ha kell, Brüsszelbe is kigyalogolnak. Lássa a világ, hogy mennyire elkeseredett errefelé a nép.
Te is mész?
Ott a helyem a sorban.
