Elvileg az Európai Tanács múlt heti üléséről szólt volna a napirend előtti hozzászólások első etapja, de aztán csupán trambulin lett az eurómilliárdokról.
Nem a miniszterelnökön múlott a dolog, hiszen ő rapid, mindössze nyolcperces beszédében – tőle szokatlan szikársággal – kizárólag a brüsszeli csörtékre fókuszált. Elbüszkélkedett: a „lehető legkedvezőbb feltételekkel vágunk neki a következő hét évnek”, ami kizárólag annak köszönhető, hogy Magyarország maga mögött tudja az „önfeladó alkalmazkodást”, s végre „kiállt az igazáért”.
Litván? Az nem fáj
Nem értjük, miért, a kormányfő forintosított fejtegetésbe bonyolódott a támogatásokról, ezzel a sajtóban az elmúlt napokban jó néhányszor lecsapott magas labdát dobva fel ismét az ellenzéknek. Csak röviden: Orbán noteszében az szerepel, hogy az egy évi, egy főre jutó uniós bevétel 660 ezer forintról 712 ezer forintra nő a következő hétéves ciklusban. A miniszterelnökre reagáló frakcióvezetői hozzászólások veleje: a kormány a romló forintárfolyammal és a csökkenő népességgel zsonglőrködve mutatta sikeresnek az alkut.
Rendes magyar nem irigykedik! (Fotók: MTI / Kovács Tamás)
A fönt vázolt szócséplést utóbb a fideszes Rogán Antal varrta el: az a lényeg, hogy euróban mennyi a nemzeti befizetés és a lehívható forrás különbsége. Ez 2007 és 2013 között kevéssel huszonötmilliárd alatt maradt (24,926 M), 2014-től viszont huszonötmilliárd fölé kúszik (25,004 M). A különbség ugyan gyakorlatilag nulla, matematikailag viszont kétségtelenül pozitív.
A viszonválaszoló kormányfő erre ismét egy nehezen dekódolható retorikai intermezzóba csapott: vázolta azt a viharos brüsszeli éjszaka óta többször hallott tényt, hogy az egy főre jutó támogatásban csak a litvánok előztek meg bennünket. Ami nem fáj nekünk, ugyanis a litvánok nem csupán a szovjet befolyási övezetbe tartoztak évtizedekig, mint mi, hanem egyenesen a birodalom részeként szenvedtek – így rendes magyar nem irigykedik rájuk.
Ez most akkor mi?
Magyar, lengyel, román, francia – négy jó barát!
Öröm továbbá a honnak, hogy a magyar csúcsteljesítménynek köszönhetően megmarad nekünk a büdzsének százmilliárdot megtakarító áfa-visszaigénylés lehetősége. Mi több, a négy elmaradott magyarországi régió támogatása nem csökkent a jövőben.
Az is siker, hogy bár a Nyugat zöme viszket tőlünk, mégis sikerült francia–román–lengyel–magyar tengelyt kovácsolva megőrizni a mezőgazdasági támogatások korábbi összegét. Sőt, lesz némi pluszpénz a fiatalok munkanélküliségének kezelésére is.
Papíron még léteznek
Említést kell még tennünk a papíron egyelőre még létező LMP-frakció vezetőjének, Schiffer Andrásnak mára a normál parlamenti ügymenet részévé szervült közgépezéséről. Nagy kár, hogy a hasadással hamarost de jure frakcióját és vele a napirend előtti felszólalást veszítő politikus lendületes eszmefuttatásainak zömét a jövőben mellőznünk kell.
Foga közt virág
A jobbikos Vona Gábor különös módon nem Orbán szavaira reagált abban az öt percben, ami egyébként elvileg arra állt rendelkezésére, hogy Orbán szavaira reagáljon, hanem inkább a balosokon köszörült. Felemlegette, hogy „házi meccs” zajlik Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között, melynek az a tétje, hogy „ki énekli ki a másik szájából a vörös szegfűt”. Aztán kövéresen megjegyezte, a szocik örüljenek, hogy egyáltalán itt ülhetnek a Házban, hiszen a nemzettől mostanáig „csak elvettek, semmit nem adtak”.
„Mintha zombikkal akarnának promotálni egy szépségszalont” – na, ezt végre Orbán pénzszerző öntömjénezésére mondta Vona. Aztán szokásos gumicsontjával búcsúzott: népszavazzunk már végre egyet az EU-tagságról.
Araszol
A kereszténydemokrata Harrach Pétertől „a torta kisebb lett, de a magyar szelet nem” édesipari megjegyzést találtuk feljegyzésre méltónak. Mesterházy Attilától pedig azt az egyetértő kiszólást, hogy Orbán valóban a maximumot érte el Brüsszelben – azt a maximumot, amit az ő elhibázott, „agresszív politikájával” elérhetett.
Király e2
A teljességre törekvés jegyében ideírjuk: szó esett még a paksi atom bővítéséről, amit Orbán akar, valamint a közmunkáról, amit Orbán szintén akar, valamint gáztározókról, amiket Orbán úgyszintén akar.
Hazánk első embere (Orbán) amúgy két tanulságot szűrt le a közelmúltból. Először: csak annak van böcsülete, aki akár konfliktusok árán is kiáll az igazáért. Kettő: a sikerhez szövetségesek kellenek. „Bátorság és bajtársiasság!”
E kettő kell nekünk.
