Belföld

Nem légből kapott: bővül a péri reptér

A 2 milliárd forint értékű projekt fontosságáról, valamint az állam, a négykarikás márka és Győr város példaértékű összefogásáról Thomas Faustmann, Szijjártó Péter és Borkai Zsolt beszélt hétfőn.

Több mint tíz éve vagyunk a péri repülőtér partnerei. Jelenleg hetente 30 utasszállító közlekedik az Audi konszern munkatársaival, a gyárbővítésünkkel azonban még nagyobb jelentőséget kap a szolgálati utak gyors és hatékony lebonyolítása, hiszen csak a 2012-es esztendőben az éves utasforgalom elérte a 30 ezer főt” – kezdte beszédét Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója azon a hétfői sajtótájékoztatón, ahol a felek hivatalosan is bejelentették a kisalföldi megyeszékhelytől néhány kilométerre fekvő létesítmény bővítését. A tavaly már nyereségesen működő légikikötőnek az Audi mellett még két tulajdonosa van, az állam és a győri önkormányzat, ez a triumvirátus pedig már más gazdasági vonalon is bizonyította összefogásuk sikerességét. „Ami jó az Audinak, az jó Magyarországnak! Lesz egy modern, nemzetközi személy és teherszállításra is alkalmas repülőterünk, amely a szó szoros értelmében a közös vállalkozásunk lesz, és amelynek minden lehetősége adott ahhoz, hogy sikeres legyen!” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyi államtitkár.

A mostani beruházás 6,6 millió eurós, azaz közel 2 milliárd forintos költségéből a négykarikás márka 4,9 millió eurót vállalt. A fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méterre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén 100-100 méternyi biztonsági sávot építenek ki. Emellett a gurulóutat 15 méterre szélesítik, új ILS-leszállórendszert építenek, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint egy 900 négyzetméteres hangárral és előtérrel is gazdagodik a légikikötő. „A repülőtér-bővítés új dimenzióba helyezi Győr és a régió gazdasági fejlődését, gazdagítja infrastruktúráját és tovább szélesíti városunk idegenforgalmi lehetőségeit” – ezt már Borkai Zsolt emelte ki beszédében.

A létesítmény bővítési munkálatai már ebben a hónapban megkezdődnek, az üzembe helyezés az év közepére várható. Az átépítés után Boeing 737 és Airbus A320-as gépek is használhatják majd a repteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik