Belföld

Erdő Péter bíboros: XVI. Benedek példát mutatott

Erdő Péter bíboros, prímás szerint XVI. Benedek pápa példát mutatott és emberi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy szembenézett a betegséggel, és ennek nyomán hétfőn a Vatikánban bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről.

Az esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában tartott szentmisén kifejtette: a pápa, “aki éppen a betegek világnapját választotta arra, hogy közölje az egyházzal és a világgal lemondását, szembenézett a betegséggel, és az egyház iránti szeretetből” hozta meg döntését.

Erdő Péter arról is beszélt: egy érett, felnőtt ember képes szembenézni az öregséggel, a betegséggel és a halállal, nem pedig elfelejteni próbálja. A bíboros hétfőn körlevéllel fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz. Ebben azt írta, hálát adnak az isteni gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az egyházat és az emberiséget részesítette.

“Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása” – tette hozzá. A rendelkezés szerint a körlevelet a főegyházmegyében február 28-ig minden vasárnapi misén felolvassák.

A katolikus egyházfő lemondási szándékát latin nyelven jelentette be hétfőn a konzisztóriumon, a bíborosi kollégium ülésén. Elmondta: Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott, és megbizonyosodott arról, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője később reményét fejezte ki, hogy március végéig megválasztják az új pápát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik