Az elhíresült 1971-es stanfordi börtönkísérlet vezetője 2007-ben adta ki A Lucifer-hatás című kötetét, nem sokkal azután, hogy kiderült, fiatal amerikai katonák milyen kegyetlen módon bántak a rabokkal az iraki Abu Ghraib börtönben. Zimbardo – aki az egyik katona perében szakértőként is közreműködött – arra mutatott rá, hogy az ott történtek „élesben” ismételték meg a börtönkísérletet.
Az Amerikát és az egész világot felháborító iraki eset után újra felvetődött az a kérdés, vajon hogyan válik kíméletet nem ismerő szadistává a teljesen normális, nem pszichopata, tisztességes átlagember. A tárgyaláson a szociálpszichológus azt fejtegette – és könyvében is erről ír hosszan –, hogy az egyén viselkedését a körülmények nyomása és a rosszul felépített rendszerek is erőteljesen befolyásolhatják. Zimbardo szerint „a helyzet meghatározó ereje győzedelmeskedhet az egyén személyes tulajdonságai, értékei felett”. Ezzel nem akarta a tetteseket felmenteni erkölcsi felelősségük alól, de felhívta a figyelmet a rendszerek kidolgozóinak felelősségére is. (Az Abu Ghraib-eset kapcsán például az amerikai államéra, a katonaságéra, akik lehetővé tették, hogy fiatal, tapasztalatlan katonák minden kontroll nélkül vezessék a börtönt.)
Üresbe kapcsolt sebváltó
A Lucifer-hatás nagyon elszomorító képet fest rólunk, emberekről. Bevezető részében felsorol egy sor érthetetlennek tűnő emberi kegyetlenkedést, tömeggyilkosságot. A nácik és a szovjetek emberiség elleni bűnei mellett szó esik a Ruandában, Kambodzsában, Kínában, Irakban, Boszniában és másutt történt népirtásokról is. Ezeket majdnem mind olyanok követték el, akik korábban hétköznapi emberként élték életüket.
Kiszivárgott fotó Abu Gharibból – Forrás: AFP
Mint írja Zimbardo, a legtöbb ember általában feltehetőleg erkölcsösen igyekszik viselkedni. „De képzeljük el, hogy az erkölcs olyan, mint a gépkocsi sebességváltója, így néha üresbe tesszük. Amikor ez történik, nincs erkölcsi kötelesség. Ha a gépkocsi történetesen lejtőn áll, a jármű és vezetője megiramodik lefelé. Ilyenkor a körülmények természete határozza meg a végeredményt, nem a sofőr szándéka vagy ügyessége.” A szociálpszichológus ezzel az analógiával írja le a „morális önfelmentés” folyamatát.
A börtönkísérlet
A kötet nagyrészt az 1971-es kísérletre támaszkodik, azt írja le részletesen. Mi is történt? Újsághirdetés útján kerestek napi 15 dollárért egyetemista résztvevőket egy kéthetesre tervezett börtönszimulációs kísérlethez. A jelentkezőket megvizsgálták, s akiket egészségesnek és pszichésen is kiegyensúlyozottnak találtak, azok közül kiválasztottak 24-et. Ezt a kiválasztott csoportot azután teljesen véletlenszerűen osztották szét foglyokra és börtönőrökre.
A Stanfordi Egyetem alagsorában rendezték be a „börtönt”. Az őrök mindössze annyi eligazítást kaptak, hogy működtessék azt rendeltetésszerűen, tartsák fenn a rendet bármilyen módon, csak fizikai erőszakot nem alkalmazhattak. A rabok semmiféle eligazítást nem kaptak. A kísérlet már a második naptól elfajult. Az őrök egyre inkább megmámorosodtak a hatalmuktól, egyre durvábbak lettek, megalázták a foglyokat, akiken pedig egyre súlyosabb érzelmi, lelki zavarok mutatkoztak. Az őrök időnként a WC használatát is megtagadták a raboktól, így azok kénytelenek voltak a cellájukban elhelyezett vödröket használni. Gyakori volt, hogy a rabokat őreik meztelenségre kényszerítették, vagy megvonták tőlük az élelmet. A kísérlet hamar ellenőrizhetetlenné, és a rabokra nézve veszélyessé kezdett válni, az őrök jelentős részének szadizmusa és a foglyok pszichés traumája miatt. A hatodik napon be kellett szüntetni a kísérletet.
A hitvány másik
A kötetben hosszasan taglalja a szerző a „Lucifer-hatás” lélektani, szociálpszichológiai elemeit, a „szörnyeteggé válás útját”. Talán az egyik legfontosabb ilyen elem a dehumanizáció. „Embertársainkkal rosszabbat ritkán tehetünk, mint ha megfosztjuk őket emberi mivoltuktól, ha a dehumanizáció lélektani folyamatának következtében értéktelennek tartjuk őket” – írja Zimbardo. Ez akkor következik be, ha a „másikra” (zsidóra, cigányra, vietkongra, hutura, rabra stb.) úgy gondolunk, mint akinek nem ugyanolyan érzései, értékei és szándékai vannak, mint nekünk. A „nem is embert” könnyebb megölni, mint egy érző társunkat.
E folyamatra talán a náci propaganda az egyik legördögibb példa. A propaganda-szakértők megtervezték a zsidókat becsmérlő és lealacsonyító kampányokat, filmekben, újságokban, folyóiratokban, plakátokon intettek a zsidó veszedelem ellen. A fiatalságot papok, tanárok készítették fel a „zsidókérdés végleges megoldását” hirdető náciknak való engedelmességre.
Erős Ferenc szociálpszichológus úgy véli, hogy e propaganda, valamint Hitler meggyőző ereje, hipnotikus hatása mellett van egy prózai oka is azért annak, hogy szinte egy egész nép engedelmeskedik, s ez a félelem. Bibó azt mondta, demokratának lenni annyit tesz, hogy nem félünk Ha félünk, akkor engedelmeskedünk, és emiatt hódolunk be valamilyen szisztémának.
Egy kocka egy másik szociálpszichológiai kísérlet alapján készült A hullám című német filmből
Erős szerint a Zimbardo-kísérletnek – bár sok kétely van az etikai és hitelességi aspektusával kapcsolatban – nagy jelentősége van abban, hogy felhívja a figyelmet, mi történik, ha emberek olyan helyzetbe kerülnek, amelyben kontrollálatlanul kiélhetik hatalmi törekvéseiket.
Lépésről lépésre a szakadék felé
A Zimbardo-könyv január végi bemutatóján szintén részt vevő Bánki György pszichiáter az FN24-nek azt emelte ki, hogy a könyv különleges, konstruált, rossz helyzetekről szól, amelyekbe az emberek belekerülnek. „Jó helyzetben bármelyikünk lehet normális, kedves, átlagos. Rossz helyzetben jöhet elő az erős kísértés, az erőpróba, hogy behódolunk-e a gonosz csábításának. A kérdés, hol keressük a gonoszt? A könyv arról szól, hogy belül kell keresnünk, önmagunkban. Mindazok, akik azzal szítják a társadalmat vagy egyes csoportjait, hogy a rossz valami külső dolog, ami ránk támad, és mi jók vagyunk, azok folyamatosan egy hamis illúziót tartanak fenn, amelyben védtelenné válhatunk” – magyarázta.
Bánki szerint inkább folyamatosan önvizsgálatot kell tartani, figyelve, hogy nem csúsztunk-e el valamilyen rossz irányba. Így megelőzhetjük, hogy apró lépésekkel olyan helyzetekbe kerüljünk, amelyekben már árthatunk másoknak és önmagunknak. „Minden az első kis lépéssel kezdődik. Abból csak nem lehet baj, ha egy kicsit chatelek egy hölggyel, miközben a felségem kiment a konyhába – kezdődhet egy egyszerű megcsalás-történet. Abból csak nem lehet baj, ha éjjel felverjük a rabokat és a folyosón sorakoztatjuk őket – gondolhatták Zimbardo börtönőrei.”
Dehumanizálás a mai Magyarországon
A kötet bemutatóján a közönség soraiból C. Molnár Emma párhuzamot vont a szociálpszichológiai kísérletek és a mai magyar „társadalmi kísérlet” között. Erős Ferenc egyetértett a felvetéssel. Mint mondta, a társadalom nagy része például teljesen közönyösen figyeli a mélyszegénységben nyomorgókat, vagy hallgat róluk. Sőt – emlékeztetett Erős – Bogár László kormányközelinek mondott közgazdász ki is jelentette: tudomásul kell venni, hogy Magyarországon vannak menthetetlen emberek.
Film forog az iraki kínzásokról – Forrás: AFP
A dehumanizációs folyamat megjelenik azon a szinten is, hogy Bayer Zsolt leírja a cigányokról, hogy „ezek állatok” – figyelmeztetett Erős, s hozzátette, ezekre a kijelentésekre alig volt reakció. Ezzel a társadalom igazolja, elfogadja mindezt. Immunizálódtak az emberek, már fel sem tűnik egy-egy ilyen kijelentés.
Erős Ferenc nem optimista. Ha – ezen a történelemben, mint láttuk, egyáltalán nem példátlan módon – elaltatjuk a humánumot, akkor mindent meg lehet tenni. Szerinte e felé megy az ország.
A Lucifer-hatásról szóló Zimbardo-előadást itt megnézheti, a Börtönkísérletről szóló játékfilmet itt.
