Belföld

Bajnaiék pártot alapítanak

bajnai gordon (bajnai gordon, )
bajnai gordon (bajnai gordon, )

Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya - mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke szombaton, hozzátéve: azon fog dolgozni, hogy felépítsék "a remény koalícióját".

A volt miniszterelnök az Együtt 2014 választói mozgalom rendezvényén úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány reményt kínált, de reménytelenséget hozott, százezrek hagyták el miatta az országot, és milliók nem tudnak boldogulni miatta. Nekik mind vissza kell adni a reményt – jelentette ki.

Az MSZP-nek ma nincs elég szavazója a kormányváltáshoz, nincs elég hitele a korszakváltáshoz, és nincs elég szakértelme a kormányzáshoz – jelentette ki Bajnai Gordon.

Sokan lesznek és jobbak lesznek

A volt miniszterelnök azt mondta: az Együtt 2014 “az út a kormányváltáshoz, a magyar politika korszakváltásához és a jó kormányzáshoz”, ezért alakulnak párttá. Hozzátette: március 15-éig alkalmassá teszik az Együtt 2014 szervezetét arra, hogy bevonjanak mindenkit, aki támogatni akarja őket “munkával, szakértelemmel, pénzzel, szavazattal”.

“Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői” – hangoztatta. Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy a kormányoldal eddig kétszázmillió forintot fordított arra, hogy hazug állításokkal, plakátkampánnyal lejárassa őt. “Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, tart tőlem, megértem, adok rá okot, megígérem” – mondta, megismételve, hogy vitára hívja ki a miniszterelnököt azért, hogy szembesítse annak a Magyarországnak a véleményével, amelyet nem ismer.

Kitért arra is, elfogadja, hogy technokratának nevezik, ha ez azt jelenti, hisz a tényekben, a szakértelemben, abban, hogy a tettek fontosabbak a szavaknál. De – folytatta – hisz abban is, hogy Magyarország gyarapodhat, ezért tért vissza a politikába tavaly október 23-án.

Kell egy párt

Hamarosan, még “a hóvirágok elhervadása” előtt megalakulhat az a választási párt, amelynek bázisa az Együtt 2014 választói mozgalom lesz – mondta Kónya Péter szombaton a budapesti Millenáris parkban.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke a szervezet követeléseit – a munkavállalói jogok bővítése, többkulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetése, a minimálbér emelése, a munkanélküli-segély időtartamának növelése – sorolta az Együtt 2014 választói mozgalom kormányzásértékelő rendezvényén.

E célokat csak akkor érhetik el, ha részt vesznek egy választási párt létrehozásában – jelentette ki.

Több alázat kell

Juhász Péter szerint még egymillió szavazóra van szükség ahhoz, hogy az ellenzék leválthassa az Orbán-kormányt 2014-ben.

A Milla Egyesület elnöke az Együtt 2014 választói mozgalom kormányzásértékelő rendezvényén szombaton azt mondta: a választási győzelemhez elengedhetetlen az ellenzék összefogása, ezért céljuk, hogy a 106 egyéni választókerület mindegyikében csak egy demokratikus ellenzéki jelölt induljon a Fidesz és a Jobbik politikusai ellen.

Bírálta ugyanakkor az MSZP-t, amiért vezetni akarja az összefogást, és egyes politikusai arról beszélnek, hogy a szocialisták egyedül is nyerhetnek. “Ennél több alázatra lesz szükség” – jelentette ki, megjegyezve, hogy az MSZP egyedül nem elég a kormányváltáshoz, ehhez még egymillió új szavazóra lesz szükség.

Plakátkampány és ismert politikusok a Millenárison

Az Együtt 2014 kormányzásértékelőjén a szervezők tájékoztatása szerint 1800 szimpatizáns vett részt, egy részük e-mailben jelentkezett, másokat telefonon toboroztak. Az érkezők egyébként azzal szembesültek, hogy a Millenáris park területén több, Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenccel közösen ábrázoló plakát is látható, fényképük alatt pedig az Együtt tették tönkre az országot felirat.

A rendezvényen több korábbi SZDSZ-es politikus – például Kuncze Gábor, Gulyás József, Mécs Imre, Lakos Imre -, Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere és Draskovics Tibor korábbi pénzügy- és igazságügy-miniszter is ott volt. Megjelent Heller Ágnes filozófus és Bródy János énekes, zeneszerző-szövegíró.

A közönségben ott volt Szabó Tímea és Szabó Rebeka, akik a közelmúltban kiléptek az LMP-ből, és társaikkal együtt Párbeszéd Magyarországért néven új pártot alapítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik