Kútmérgezőnek, illetve a saját fészkébe piszkító alaknak nevezte Orbán Viktor a vita fültanúi szerint Ángyán Józsefet abban a szóváltásban, amely a kormánypártok kihelyezett gyulai frakcióülésének másnapján pattant ki kettejük között a földtörvény tárgyalásakor – tudta meg az Origo. A lap egyes forrásai szerint a miniszterelnök megalázta, mások szerint a földbe döngölte a korábbi vidékfejlesztési államtitkárt.
Ángyán egy többek által is „búcsúbeszéd hangulatúként” leírt felszólalásban a fejére olvasta a teremben lévőknek, hogy mennyire eltávolodtak a kormánypártok attól, amit eredetileg, 2010-ben terveztek végrehajtani az ágazatban.
Orbán Viktor a beszámolók szerint azt mondta Ángyánnak: nehogy azt higgye, hogy megteszik neki azt a szívességet, hogy mártírt csinálnak belőle, és kizárják a képviselőcsoportból. Azt, hogy a történtek után tagja tud-e maradni a közösségnek, a miniszterelnök szerint Ángyánnak magának kell eldöntenie. Vagyis ezúttal nem szólította fel direkt módon, mint decemberben, hogy távozzon a frakcióból, de utalt rá, hogy ha akarja, tegye meg.
Menjek vagy maradjak? (Fotó: Berecz Valter)
Az Origónak Ángyán József csütörtökön azt mondta, hogy egyelőre nem távozik a frakcióból, a kihelyezett ülésen ugyanis több, a földtörvénnyel összefüggő, kedvező módosításról döntöttek, amelyeket szeretne a végszavazásig végigkísérni. Hogy azután mi lesz, azt nem tudja. A politikus környezetéből ugyanakkor olyan információk szivárogtak ki, hogy a törvények elfogadása után a politikus valószínűleg nem marad a kormánypárti képviselőcsoportban.
Ángyán József tavaly januárban mondott le államtitkári posztjáról, mert a Fidesz földtörvényét elhibázottnak tartja, amely oligarchák kezébe juttatja a magyar földet. Tavaly áprilisban az FN24-nek adott interjúban arra kérte Orbán Viktort, térjenek vissza oda, ahonnét indultak: a néppárti politikához. „Segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék” – üzente a miniszterelnöknek.