Matolcsy-Gyogy(960x640)(1).jpg (matolcsy györgy, matolcsy, )
Belföld

NGM: hazugságokkal próbálják lejáratni Matolcsyt

A miniszter csak távoli rokona a zsidóellenes Matolcsy Mátyásnak.

A HVG napok óta hazugságokra épülő és tisztességtelen kampányt folytat a nemzetgazdasági miniszter ellen – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

Az NGM felidézi, hogy Ungváry Krisztián történész szerint a nemzetgazdasági miniszter nagybátyja volt a közgazdász és képviselő Matolcsy Mátyás, azt sugallva ezzel, hogy a miniszter közeli rokonságban áll a nemzetiszocialista eszmékkel, mozgalommal és az ezek nevében elkövetett bűnökkel.

A nemzetgazdasági miniszter felmenői – szülők és testvéreik, nagyszülők és testvéreik, dédszülők és testvéreik, szépszülők és testvéreik, ószülők és testvéreik – között azonban nem találunk Mátyás nevűt. Matolcsy György, az NGM minisztere nem áll leszármazotti kapcsolatban Matolcsy Mátyással, közöttük csak távoli rokoni viszony áll fenn – olvasható a minisztérium közleményében.

Ungváry másik állítása, miszerint a miniszter cikkében a német megszállás alapján felmentette volna az akkori magyar államot, a kormányt a hazai zsidóság tragédiájának felelőssége alól – szintén hazugság a minisztérium szerint.  A nemzetgazdasági miniszter éppen fordítva, világossá tette, hogy az akkori magyar állam és társadalom nem védte meg a hazai zsidóság jelentős részét a fizikai megsemmisítéstől, ahogy később sem védte meg a hazai svábokat a hazájukból történt kitelepítéstől, állampolgárait a szovjet munkatáboroktól vagy a magyar középosztály egy részét az itthoni kitelepítéstől. A szándékosan félreértett mondat így hangzott: „..nem védtük meg zsidó, német és magyar városlakóinkat 1944-56 között”.  Ez a mondat senkit nem ment fel az 1944 előtti bűntettektől, ahogy az 1956 utániaktól sem. Éppen azt jelenti, amit mond: 1944 és 1956 között egymillió magyar állampolgárt nem védett meg a magyar állam és társadalom az ellenük elkövetett bűntettektől – fogalmaz a közlemény.

A minisztérium így összegez: a félreértés szándékos volt, kellett a vérvádhoz, miközben tény, hogy ez a Matolcsy nem az a Matolcsy, ez a család nem fasiszta, ahogy a kormány sem az.

Korábban maga a miniszter is visszautasította a vádakat, ám a történész kitart állítása mellett. Itt olvashatja villáminterjúnkat Ungváry Krisztiánnal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.