Belföld

Füzessi: Nem tudjuk, lesznek-e oktatóink

balla-istvan
balla-istvan

2013. 02. 06. 12:36

Értelmetlen volt a Hallgatói Hálózat és a kormány képviselőinek első találkozója. Február 11-én jön az országos demonstráció. Villáminterjú Füzessi Károllyal, a HaHa egyik tagjával.

Kedden a Sirályban volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Hallgatói Hálózat első hivatalos tárgyalása. Balog Zoltán miniszter ígérte meg korábban, hogy meghallgatja a civil diákszervezet képviselőit, de végül  sajtófőnökét és a kulturális parlamenti államtitkárát küldte el a HaHa szabadegyetemére. Hogy értékeli a találkozót?

Nehezen tudtak az EMMI képviselői kilépni a kormányzati kommunikáció medréből. Ez érthető, de sajnálatos. Nehéz úgy beszélgetni, ha az egyik oldal azt mondja, hogy Magyarországon a hallgatói szerződés intézménye röghöz kötést jelent, a másik oldal pedig azt mondja, hogy szó sincs erről. Nehéz úgy beszélgetni, hogy a Magyar Rektori Konferencia közzétett konkrét, öt évre visszanyúló adatai szerint drasztikus pénzelvonás sújtotta a magyar felsőoktatási intézményeket, a kormány képviselői viszont azt mondják, nincs pénzkivonás, sőt 23, 47 vagy nem is tudják pontosan hány milliárddal több jut idén a felsőoktatásra. Az ELTE állami támogatásának negyedét vonják el, egyes főiskoláknak pedig 60-70 százalékát. Nehéz úgy konstruktív beszélgetést folytatni, ha a kormányzat képviselői nem tudnak válaszolni egy sor konkrét, például az önfinanszírozó felsőoktatást érintő kérdésre. Ez ugyan az utóbbi időben nem volt fókuszban, de a miniszterelnök és más kormányzati képviselők többször is beszéltek erről, és az ismert lépések, a durva forráskivonás továbbra is ebbe az irányba mutat.

Tehát terméketlennek érezték a tegnapi beszélgetést?

Igen, de ugyanakkor annak örülünk, hogy végre a minisztérium lehetőséget biztosított a HaHa és más civilszervezetek részére, hogy közvetlenül kérdezzenek a döntéshozókkal. A szabadegyetemen nagyon sokan felszólaltak.

Füzessi Károly (Füzessi Károly)
Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Az egész mégiscsak arról szólt, hogy az EMMI kipipálta az ígéretét, miszerint hajlandó meghallgatni a HaHa képviselőit, nem?

Kétségtelen, ez volt a szándékuk. Halász János és Doncsev András hangsúlyozta is, hogy ők mindenkit meghallgatnak, és majd továbbviszik az ötleteket. Ez jól hangzik, de majd meglátjuk, mi lesz ebből. Közöltük például, hogy az elhíresült 16 szakra a diszkrimináció és a magas ponthatárok miatt nem fog egy hallgató sem bejutni a vidéki egyetemeken. Jó, ha ezt az információt elviszik a minisztériumba, ugyanakkor nagy baj, ha ilyen triviális dolgokkal nincsenek tisztában az oktatáspolitika irányítói. Nem feltétlenül a legkompetensebb tárgyalópartnereket küldte el hozzánk a miniszter. A sajtófőnök úr és a kultúráért felelős parlamenti államtitkár oktatási kérdésben nem épp a legfontosabb szereplő. Beszédes volt Halász János hozzáállásáról a „füzesgyarmati példa” kapcsán. Valaki megkérdezte, mit jelent az, hogy a kormány törekszik rá, hogy az első helyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson magyar állami ösztöndíjas férőhelyet. Halász először annyit mondott, hogy törekszik rá. Majd kifejtette: „Tegyük föl, hogy ön Budapesten tanul és Füzesgyarmaton él a szüleinél. Eleinte hetente, majd kéthetente, aztán havonta jár haza, és az édesanyja egy idő után azt mondja, hogy örülne neki, ha többször járna haza. Erre pedig ön úgy válaszol, hogy törekszik majd rá. Hát ezt jelenti.”

Pénteken lejár a hallgatók kormánynak adott ultimátuma, hogy legyen érezhető, valós előrelépés a diákok követeléseivel kapcsolatban. Ha jól értem, ilyen nem történt, tehát február 11-én jön a bejelentett országos tiltakozó akció. Ez mit takar konkrétan, mire számítsunk?

Azt gondoljuk, hogy valójában tényleg nem sok minden változott az utóbbi időben. Nehéz úgy elkezdeni a félévet, hogy az ember saját egyeteme nem tudja, május után miből fog bért fizetni az oktatóknak. Több ilyen egyetem is van. Ha péntekig nem derül ki, hogy az egyes egyetemek állami támogatását negyedelik, hatodolják, felezik vagy mi lesz, akkor hétfőn Budapesten és országosan tovább folytatódnak a tiltakozások, hogy megmutassuk, ez a felsőoktatás-politika nem folytatható. Nemsokára bejelentjük, hogy pontosan mit tervezünk. Az biztos, hogy továbbra is erőszakmentes, békés demonstrációkkal szeretnénk megmutatni, milyen sokan vagyunk.

Milyen a kapcsolat a HÖOK és a HaHa között?

Továbbra is együttműködünk. Konzultálunk például azokban a kérdésekben, amiket a HÖOK a kormánnyal kötött részmegállapodásban aláírt. Felálltak a munkacsoportok, mi is próbálunk ezekben részt venni. Az Oktatási Kerekasztalhoz Balog Zoltán nem hívott meg minket, úgyhogy csak így tudjuk a szempontjainkat érvényesíteni. Megjegyzem, hogy a kerekasztal mellett ugyanakkor ott ül számos olyan szereplő, amelynek szerintünk semmi keresnivalója nincs ott. Nem értjük például, miért szólhat bele a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara abba, milyen legyen az egyetemi képzés. Nem értünk mindenben egyet a HÖOK-kal, például abban sem értettünk egyet, hogy aláírják ezt a gumimegállapodást Balog Zoltánnal, de folyamatosan egyeztetünk. Továbbra is közös az ügyünk. Az Országos Felsőoktatási Egyezető Fórum továbbra is képviseli a 6 pontot. Ennek bizonyos részei azonnali intézkedést kívánnak (forráskivonás), bizonyos részei hosszabb távú intézkedést kívánnak, ezeken dolgozunk együtt a munkacsoportokban.

Füzessi Károly (Füzessi Károly)
Itt most valami nagyon nagy tragédia történik

A hétfői tiltakozó akciókhoz a HÖOK is kapcsolódik? Közösen szervezik azokat?

Nem közösen szervezzük. Ők azt vállalták, hogy nem szerveznek tiltakozó akciót, amíg a tárgyalóasztalnál ülnek. De remélem, hogy valamilyen formában támogatni fogják a demonstrációinkat. Remélem, ők is úgy látják, nem várhatunk, nem húzhatjuk az időt tárgyalásokkal, amikor elbocsátásra készülnek nagy fontos egyetemek.

Lassan vége a vizsgaidőszaknak, hogy tudtak a HaHa-aktivisták eleget tenni az egyetemi kötelezettségeiknek?

Valóban sokan nagyon sok időt áldoznak most a HaHá-val kapcsolatos munkákra. De ennek ellenére a legtöbben nagyon jó vizsgaeredményeket értek el.

Az oktatók támogatják vagy tolerálják a Haha-aktivisták tevékenységét?

Persze. A tanárok sem tudnak semmit a forráskivonásokról, elbocsátásokról. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szintén nincs ott a kerekasztalnál. A tanárok abszolút az ügy mögött állnak. Látni kell, hogy itt most valami nagyon nagy tragédia történik a felsőoktatásban. E mellett nem mehetünk csak úgy el. Valójában mi támogatjuk az oktatókat is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.