Belföld

Nem tudják fizetni 200 diák étkeztetését

Pest megyétől Gyömrő önkormányzatához került egy speciális iskola közétkeztetése, de azt a település nem tudja fizetni.

Egyelőre nem tudni, hogy honnan teremti elő a gyömrői önkormányzat a Teleki-kastély területén működő, korábban Pest megye fenntartásában lévő speciális iskola, illetve kollégium diákjainak közétkeztetéséhez szükséges pénzt, noha ez törvényi kötelezettsége – közölte a város polgármestere.

Gyenes Levente elmondta, hogy az év elejétől hatályos jogszabály szerint a közigazgatási határaikon belül lévő kastély diákjainak közétkeztetésével összefüggő kiadások a megyei önkormányzatról Gyömrőre “szálltak át”, vagyis a város kasszájából kell kiegészíteni az állami normatívát. A város által fizetendő összeg nagyobb, mint maga a normatíva.

A kastélyban működő speciális iskola, illetve a mellette lévő kollégium körülbelül 200 diákja közül a kollégistáknak a főétkezésen, a tízórain és az uzsonnán kívül a reggelit, a vacsorát, sőt a teljes hétvégi ellátást is biztosítani kell – mondta a polgármester.

Ezekhez a kiadásokhoz jön még egyebek mellett a konyhások bére és járuléka, a villany- és gázfogyasztás díja, amit a polgármester elmondása szerint szinte lehetetlen kigazdálkodnia az egyébként is nehéz helyzetbe került városnak.

Gyenes Levente tájékoztatása szerint az önkormányzatnak korábban “semmi köze” nem volt a kastélyhoz, az ott tanuló, illetve lakó gyerekek zöme is más településekről érkezik.

Bár megkezdődtek az egyeztetések a korábbi fenntartóval, egyelőre számos részlet homályos, és a várható kiadások sem körvonalazódtak még. A januári teljes étkeztetési költségeket viszont hamarosan ki fogják számlázni Gyömrőnek – mondta a polgármester.

A bő 16 ezer lakosú Pest megyei település hiteleiből várhatóan 700 millió forintot vállal át az állam, ugyanakkor évi 360 milliós elvonással kell számolniuk, ami összességében kedvezőtlenül érinti a város kasszáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik