Belföld

Belvízrendezési program indul Békés megyében

Belvízrendezési program indul több mint kétmilliárd forintból Békés megyében uniós támogatás segítségével 16 településen.

A projekt keretében 94 kilométer hosszú, belvizet levezető árok és zárt csatornarendszer épül, a kivitelezési munkák tavasszal valamennyi településen elkezdődnek – tájékoztatta az MTI-t Ribárszki Péter beruházási osztályvezető, a települések konzorciumát vezető Kondoros város önkormányzata részéről.

Elmondta: a Belvízrendezés az élhetőbb településekért című projekt bekerülési költsége 2,197 milliárd forint, a 16 település konzorciuma 1,868 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program brüsszeli keretéből a magyar állam társfinanszírozása mellett, valamint 196 millió forintot a Belügyminisztérium EU önerő alapjából. A kivitelezési munkálatok 2013. december 15-én fejeződnek be.

A projekt jelentőségéről szólva Ribárszki Péter kiemelte: hasonló összefogással, hasonló léptékű belvízrendezésre évtizedek óta nem volt példa Békés megyében. A Körösök völgye mélyen fekvő településein több mint 106 ezer ember és több tízezer lakóépület mentesül a belvízveszélytől összesen 2312 hektár területen. A projekt keretében 16 településen 94 kilométer vízelvezető árok és csatorna épül.

A konzorciumban részt vevő települések: Békés, Doboz, Geszt, Gyomaendrőd, Kondoros, Kötegyán, Kunágota, Méhkerék, Mezőberény, Okány, Pusztaföldvár, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szarvas, Tótkomlós, Újszalonta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik