Belföld

Állami vezetők vagyonbevallása

forint(430x286)(2).jpg (pénz, húszezres, forint,)
forint(430x286)(2).jpg (pénz, húszezres, forint,)

A köztársasági elnök, a külügyminiszter és a belügyminiszter is gazdagodott. A többi állami vezető nyilatkozatának feltöltése folyamatban van.

Áder János – eladta az autóit, több lett a pénze

A köztársasági elnök az elmúlt évben megvált 2 autójától, egyébként ugyanazt a II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás és két gépkocsibeálló felét, valamint Kisorosziban egy 75 négyzetméteres ház negyedét birtokolja, mint egy évvel korábban.  Pénzeszközei  valamivel több, m int ötmillió forinttal gyarapodtak, de a megtakarítások szerkezetét átalakította – míg egy éve semmit, addig most 18milió l317ezer forintnyi forintot és eurót tart a számláin.

Martonyi János – több pénz a számlákonA külügyminiszter deviza és forintszámlái az egy évvel ezelőttihez képest 3,1 millió forinttal gyarapodtak. Egyébként ugyanannak az  500 négyzetméteres szadai háznak a fele, ezen kívül egy XII.kerületi társasházi lakás fele, Aszófőn egy 100 négyzetméteres és egy 70 négyzetméteres üdülő, valamint egy zebegényi 150 négyzetméteres ház haszonélvezetének a fele, vagy a felének a haszonélvezete az övé.  Megvan 6-os Audijának a fele is, valamint szőnyegei, bútorai, festményei, ezüstjei és porcelánjai, amiket még 2009 előtt örökölt és vásárolt, nem tudni mekkora értékben. Még mindig tanít havi 58ezer forintért a Szegedi egyetemen és másfél százaléknyi részvénye van a CIG Biztosítóban.

Pintér Sándor –milliárdos, a nyugdíja 143 ezer forint

A belügyminiszter nemcsak a saját, de felesége ingatlanjait és a nevén lévő „banki és brókeri megbízások”-at is részletekbe menően felsorolja. 2013-ban egy újabb darab szántófölddel és körülbelül 375 millió forinttal gyarapodott a család, így most már összesen csaknem 30 hektár szántóföld van vagy Pintér Sándor vagy a felesége birtokában. Ezen kívül a családé még a II. kerületben 4 lakás, 2 garázs és egy kertes ház, a IV. kerületben egy garázs és a VII-ben egy lakás és egy gépkocsibeálló,  valamint öt további településen 4 telek és 4 kisebb-nagyobb ház.

A belügyminiszter ezen kívül egy Wartburg tulajdonosa,  értékpapírban, részvényben, kötvényben tartott és számlákon lekötött megtakarításai meghaladják a 880 millió forintot (2012-ben 605 millió forintot) Felesége nevén további 8,6 millió forintnyi „banki, brókeri megbízás” volt 2012-ben, ami 2013-ra több mint 109 millióra gyarapodott.

Pintér Sándor ezen kívül felsorol még 1,5 millió készpénzt, 1,5 millió számlán tartott összeget (ugyanennyi volt egy évvel ezelőtt is), félmilliárd forint követelést cégei eladásából 2012-ben, és ugyanannyit 2013-ban. A 426 millió forintból, amit családon belül és barátoknak adott kölcsön az elmúlt évben 126 milliót visszakapott.

Van  ezen kívül egy tavaly óta kb egymillióval leapadt, jelenleg 7 és félmilliós banki hitele.

Bruttó kb 1 101 900 forintos miniszteri fizetése mellé havonta 143 ezer 90 forint nyugdíjat is kap.

(A megtakarításoknál az eurót 297, a dollárt 220 forintos árfolyamon számoltuk)

A nyilatkozat

Az állami vezetőknek ugyanolyan nyomtatványt kell kitölteniük, mint az országgyűlési képviselőknek, és a nyomtatvány gyermekbetegségei is ugyanazok. Igy például az elhelyezkedésből és a négyzetméterből bizonyos, hogy Pintér Sándor belügyminiszter lakást és nem társasházat vagy lakóházat birtokol a VII. kerületben, és Martonyi Jánosnak a gépkocsihasználaton kvbül cafeteria kerete és deviza napidíjja is volt 2012-ben, amint az az állami vezetők külön közzétett juttatásaiból kiderül.

A nyilatkozatok a kormany.hu, illetve a keh.hu honlapokon láthatók, és egy teljesen külön oldalon, ugyancsak a kormany.hu portálon belül az állami vezetők juttatásait is meg lehet nézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik