Belföld

Három válogatott labdarúgót igazolt az ETO

Három - volt, illetve jelenlegi - válogatott labdarúgót igazolt a Győri ETO FC a téli szünetben - hangzott el a klub pénteki, győri sajtótájékoztatóján.

Az OTP Bank Liga listavezetője bejelentette, hogy szerződtette a 14-szeres szlovák válogatott hátvédet, Marián Hadot és visszatért a csapathoz a 69-szeres észt válogatott támadó, Tarmo Kink, aki 2009-2010 között már volt az ETO játékosa.

Télen korábban szerződtette a győri klub Farkas II. Balázst is, aki eddig háromszor volt tagja a magyar nemzeti együttesnek. Az újonnan érkezett játékosok közül Haddal kapcsolatban Pintér Attila vezetőedző elmondta: több poszton is használható, így a védelem közepén, illetve a bal oldalán. Korábban olyan elismert csapatokban is megfordult, mint például a Sporting Lisboa és a Lokomotiv Moszkva, de sérülések megakadályozták abban, hogy ezekben a csapatokban kiteljesedjen a tudása.

A csapat nemrég tért haza az egyiptomi edzőtáborból, szombaton pedig két hétre a törökországi Belekbe utazik, ahol az edzőtábor alatt nyolc nemzetközi mérkőzést játszik. Az ellenfelek között lesz Dzsudzsák Balázs klubja, a Dinamo Moszkva is.

“Elégedett vagyok a felkészülés alatt eddig végzett munkával” – fogalmazott Pintér. “Egyiptomban nagyszerű körülmények között tölthettünk el tíz napot, jó időben, kiváló minőségű pályán edzhettünk. A korábban sérvműtéten átesett Dudás Ádám és a térdsérüléssel bajlódott Takács Ákos még nem tudott teljes értékű munkát végezni, de bízom benne, hogy a következő időszakban ez megváltozik és a bajnoki rajtra százszázalékos állapotban lesznek.”

“Négy-öt erősítésnek számító játékos leigazolását terveztük a télen, közülük hárman már itt vannak” – mondta Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője. “A törökországi edzőtáborba is érkeznek próbázók, mert még szeretnénk labdarúgókat szerződtetni. Négy futballistánk sorsát szeretnénk megoldani a télen. Jarmo Ahjupera nyártól érvényes előszerződést írt alá az Újpesthez, lehet, hogy őt már most eladjuk a fővárosi csapatnak, vagy nyárig máshova kölcsönadjuk. Marko Dinjar, Valentin Babic és Simon András számára is keressük a legkedvezőbb megoldást.”

Horváth Cs. Attila klubmenedzser elmondta: ezt az évet a jubileumok jegyében töltik, hiszen 50 évvel ezelőtt, 1963-ban nyerte az első, harminc éve, 1983-ban pedig az eleddig utolsó bajnoki címét az ETO. Ebből az alkalomból kiállítást, programokat szerveznek, könyvet jelentetnek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik