Belföld

Kemény szex a köztévén: eljárás indult

tévé (televízió, )
tévé (televízió, )

Az már biztos, hogy hibázott a Magyar Televízió. De az még kérdés, hogy megsértették-e a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket.

Hatósági eljárást indított január 30-án a Médiatanács a Magyar Televízióval szemben azzal kapcsolatban, hogy megsértette-e a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó szabályait a Camelot – Hazatérés sorozattal – közölte a hvg.hu-val a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szóvivői irodája.

A hírportál három hete számolt be arról, hogy a közszolgálati televízió csak 12-es korhatárt megjelölő karikával látta el az M1-en január elején indított Camelot című filmsorozatot, amelynek első epizódja több szexuális tartalmú és erőszakos jelenetet tartalmazott. Ráadásul az este kilenckor vetített részt másnap kora délután ismét leadták.

Polyák Gábor médiajogász a hvg.hu-nak akkor azt mondta: a közszolgálati televízió azzal már elkövette a jogsértést, hogy nem a korhatárnak megfelelő minősítéssel látta el a sorozatot, azzal meg főleg hibázott, hogy az epizód ismétlését a kora délutáni műsorsávba tette. Ugyanakkor hozzátette: mivel a köztévé gyermekvédelmi jogokat eddig nem igazán sértett, ezért valószínűleg enyhe büntetésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik