Belföld

Kétszáz iskola kilóg az államosításból

iskolai tábla (tanár, )
iskolai tábla (tanár, )

Januártól minden - nem magán- vagy egyházi - iskola átkerült a Klebelsberg Iskolafenntartó Központhoz (KLIK). Kimaradt azonban 210 intézmény.

„Itt a nagy államosítások közepette a mi iskolánk nem került át a KLIK be, hanem a PMIK-nál (Pest Megyei Intézményfenntartó Központ) dekkolunk márciusig. Nem tudjuk miért” – írta szerkesztőségünknek egy Pest megyei középiskola pedagógusa. Mint kiderült, nincsenek egyedül. Csak Pest megyében 29 ilyen intézmény van, országosan pedig 210.

A megyei önkormányzatok fenntartásában lévő iskolák, kollégiumok, egyéb köznevelési intézmények államosítása egy évvel megelőzte az egész közoktatási rendszerét. 2012. január 1-jétől az akkor alakult és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) felügyelete alá tartozó megyei intézményfenntartási központok vették át ezen iskolákat. Nemcsak közoktatási intézményeknek lettek gazdái, hanem különböző szociális, közművelődési, gyermekvédelmi intézményeknek is ellátják a vagyongazdálkodását és intézményfenntartását.

Azóta – idén januártól – a megyei intézményfenntartók már átkerültek ugyan az KIM-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alá, de a felügyelt iskolák mégsem kerültek át a szintén az EMMI-hez tartózó gigaintézményhez, a KLIK-hez.

Megkérdeztük az oktatási államtitkárságot, mi az oka, hogy „elfelejtették” ezeket az iskolákat, de csak szűkszavú választ kaptunk: „Az átadás határidejeként március 31-ike szerepelt.”

Most tehát az a helyzet, hogy az ország számos városában van egy-két iskola, amelynek a fenntartója és működtetője (így a pedagógusok munkáltatója) az EMMI alá tartozó megyei intézményfenntartó, míg az összes többi iskola fenntartója a KLIK, működtetője a helyi önkormányzat. Az államtitkárság tájékoztatása szerint a pedagógusok bérében, munkavállalói feltételeiben nincs különbség, hogy mely iskolában tanít, mindenki azt a bért kapja, ami eddig is a besorolási bére volt.

A KLIK azonban legkésőbb március 31-ig átveszi ezeket a köznevelési intézményeket is, hogy mi lesz azután a megyei intézményfenntartókkal, arra nem kaptunk választ, annyit közöltek, hogy „csak az oktatási feladatokat ellátók jogutódja a KLIK”.

Azaz elképzelhető, hogy tovább működnek a megyei intézményfenntartók is, csak az iskolákat „veszik ki alóluk”. Ezzel ugyan feladataik döntő része elvész, de a legtöbb helyen még marad “fenntartani való”: egy-két szociális vagy közművelődési intézmény.

A közoktatási intézmények állami átvétele az oktatási államtitkárság szerint sikertörténet, az iskolaigazgatók szerint azonban számos bizonytalanságot hozott a napi működésben. Ezek jó része a „duális irányításból” adódik, azaz abból, hogy nem mindig tisztázott, hogy egy-egy probléma a működtetésért felelős önkormányzat vagy a fenntartásért felelős KLIK kompetenciája. (Ezt az egyik budapesti iskola igazgatója, Rósa Viktor szemléltette legszemléletesebben lapunknak.)

Mint írtuk, a problémát érzékelve a KLIK ezért egy sorvezetőt küldött az intézmények vezetőinek, amelyből néhány x alapján kell kibogarásznia az iskolaigazgatóknak, hogy egy adott típusproblémával hova kell fordulnia

Közben már közel 4 ezer aláírásnál tart a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tantestülete által megfogalmazott petíció, amelyet az átgondolatlan, az iskolák napi működésébe bizonytalanságot hozó, a pedagógiai színvonalat csökkentő államosítás elleni tiltakozásképpen írtak. Ehhez több iskola komplett tantestülete, továbbá szakszervezetek, szakmai szervezetek is csatlakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik