Belföld

Jelzőrendszerrel követnék az elkóborló betegeket

24.hu
24.hu

2013. 01. 29. 12:22

A Győrben kiszökött, majd megfagyott idős asszony esete nem egyedi, ám egyelőre a kórházak tehetetlenek a problémával szemben.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Hír24 megkeresésére elmondta: minden intézmény a saját házi rendje alapján szabályozza, hogy az ott dolgozók közül kinek és milyen időközönként feladata a kórházi osztályokon lévő kórtermek felügyelete, és a létszám ellenőrzése.

Kiemelte, hogy a konkrét esettel kapcsolatban nem szeretne nyilatkozni, – hiszen a belső vizsgálat feladata, hogy kiderítse, pontosan mi történhetett, – de annyit elöljáróban elmondott: egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy beteg elhagyja a kórházi szobáját, és elkóborol az ápolási osztályról. Igaz, „ilyen fatális következménnyel csak a legritkább esetben jár” – tette hozzá.

Mint arról beszámoltunk: Győrben egy idős asszony szökött ki a kórház parkjába, ahol később holtan találtak rá.

„Fontos tudni, hogy ezek nem zárt osztályok, tehát nem tiltott, hogy valaki elhagyja a szobáját. Sajnos ilyen hidegben, ha valaki elkóborol, akkor nemcsak a kórház udvarán, a civil életben is megfagyhat. A pavilonszerű kórházakban ráadásul még nehezebb dolguk van a szakdolgozóknak, de egyébként még a legszigorúbb rendszerek sem tudják kiszűrni vagy megakadályozni az ehhez hasonló eseteket” – tette hozzá az elnök.

Kattintson ide a részletekért!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LEAGUE CITY , TX - MAY 20: Residents attend a prayer vigil to remember the victims from the Santa Fe High School shooting at Walter Hall Park on May 20, 2018 in League City, Texas. Last Friday, 17-year-old student Dimitrios Pagourtzis entered the school with a shotgun and a pistol and opened fire, killing 10 people.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.