Belföld

Nevetnek a kormányon a nyaralni küldött közmunkások

Fitneszterem és gyógynövényterápia helyett tisztességes béreket akarnak.

Színterápiával, szoláriummal és kispályás focival kárpótolná a kormány fáradalmas munkájukért a közmunkásokat – legalábbis ez derül ki a Belügyminisztérium legújabb pályázatából. Az 50 millió forintos keretösszegű pályázati felhívással a közmunkaprogramban részt vevő mintegy 300 ezer ember családjának a nyaralását támogatnák.

A felhívásra bárki jelentkezhet, akinek „a munkaviszonyból származó rendszeres havi bruttó jövedelme nem haladja meg a 2013. január 1-jén érvényes minimálbér kétszeresét”. A pályázat kitöltéséhez csupán internetes elérhetőségre, egy nyomtatóra – amivel kinyomtatják a jelentkezési űrlapot – és egy munkáltatói igazolásra van szükség. Ezt követően nincs más dolguk a nyaralni vágyó – mindössze nettó 49 ezer forintból élő – közmunkásoknak, mint beszkennelni a kitöltött űrlapot, és e-mailben visszaküldeni a pályázat kiírójának.

Az elbírálás ideje alatt sem kell tétlenkedniük: a minisztérium honlapján ugyanis megtalálható azoknak a szállodáknak a névsora, ahol igénybe lehet venni a támogatást. Így előre eljátszhatnak a gondolattal, mivel töltik majd megérdemelt pihenésüket, ha rájuk kacsint a nagy szerencse. A listán – többek közt – megtalálható az Erzsébet Yacht Hotel és a siófoki Erzsébet Szálloda is, ahol rengeteg szolgáltatást igénybe lehet venni a színterápiától a szoláriumig – természetesen külön díj ellenében.

Reklámarcok lesznek

Az utóbbi üdülő közvetlenül a Balaton partján, parkosított környezetben várja látogatóit. Internetkuckóval, fitneszteremmel, kosárpalánkkal és jól felszerelt minibárral kedveskednek a megfáradt közmunkásoknak. A kényeztetés mellett a kulturális élményre áhítozó vendégekre is gondolt a szálloda: a történeti emlékek – a bencés apátság, az óvár, a víztorony és a Tojásmúzeum – megtekintésén túl lovagolhatnak, csónakázhatnak, sétahajózhatnak vagy akár horgászhatnak is a közmunkaprogramban részt vevők.

Az már csak külön bónusz, hogy a szerencsés kiválasztottakkal reklámfilmet is forgatnának: a kisimult arcú közmunkások családjainak bemutatásával népszerűsítenék a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet Programját.

Morfondírozni az utazási költségeken, nyugtatgatni anyukát és válogatni a bőröndök között túl sokáig nem érdemes: március 20-án ugyanis már le is zárul a pályázati lehetőség.

Cinikus és megalázó

Nyakó István szocialista politikus szerint a pályázat cinikus, éppen ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt felhívását. A párt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a téli hónapokban nincs közmunka vidéken, a pályázat benyújtási határideje ennek ellenére március 20.

A párt országgyűlési képviselője furcsállotta, hogy a közmunkából élőknek interneten kell jelentkezniük, utazási költségeiket maguknak kell viselniük. A politikus cinikusnak tartja, hogy miközben az érintett családok közüzemi számláikat sem tudják fizetni, egyebek mellett a tihanyi jachtklubban kínálnak nekik üdülési lehetőséget. Nyakó szerint a szobákban lévő minibárok használata a teljes fizetésüket elviheti.

Az ellenzéki politikus visszautasította azt is, hogy az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.

Éhségmenetek indulnak

Kordás László, a napokban bejegyzett és több mint 4 ezer tagot számláló Közmunkás Szakszervezet főtitkára szerint bár maga az ötlet nem rossz, a kivitelezéssel akadnak problémák.

„Ezeknek az embereknek az gondot jelent, hogy ételt tegyenek a családi asztalra, és fűtsenek az otthonukban. Internetre és szkennerre nem telik nekik havi 49 ezer forintból. Arról nem is beszélve, hogy ha még túl is jutnak a nehézkes jelentkezési feltételeken, strand- vagy múzeumbelépőt ekkora összegből szintén nem tudnak kigazdálkodni. Bármelyik tagunk, aki eddig hallotta az ötletet, csak nevetett rajta, mondván: ez őket nem érinti” – mesélte lapunk megkeresésére Kordás.

A főtitkár szerint a pályázat csupán egy újabb „szépségtapasz a valóság elfedésére”, ahelyett, hogy „értelmes, fenntartható, helyi igényekre épülő munkalehetőségeket teremtene a kormány – tisztességes bérezéssel.”

Hozzátette: csatlakoznak az éhségmenetekhez, amelyek az ország nyolc megyéjéből indulnak és február 11-re érnek a fővárosi Kossuth térre, ahol demonstrációt tartanak. „Ezzel az eseménnyel szeretnénk felhívni a kormány figyelmét arra, hogy elég volt a megaláztatásokból, amelyek a közmunkásokat nap mint nap érik.”


Fotó: Neményi Márton

És nem ők az egyedüliek: a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke már korábban biztosította a szervezőket arról, hogy az egyesület tagjai is részt vesznek a tiltakozáson. „Csatlakozunk, hiszen kérdéseinkre cinikus, arrogáns válaszokat kaptunk, még a vízcsapból is a kormányzati parasztvakítás folyik” – fogalmazott Komjáthi Imre, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a szegények rovására a gazdagokat támogatja, ezért követelik az igazságos közteherviselést, az egykulcsos adórendszer eltörlését, valamint hogy vizsgálják felül az elmúlt két és fél év szociális intézkedéseit.

„Követeljük, hogy a kiszolgáltatottá tett munkavállalók érdekében a Rabszolgamunka törvénykönyvét vizsgálják felül, ha kell, állítsák vissza az érdekegyeztető tanácsot” – sorolta a szervezet elnöke, aki megkért minden pártot, civil szervezetet és szakszervezetet, hogy amennyiben egyetértenek követeléseikkel, csatlakozzanak a menethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik