Belföld

Pontosít a Volán, milyen buszokat akar

Volán (Volán, busz, szentendre)
Volán (Volán, busz, szentendre)

Visszavonta a társaság a korábbi közbeszerzési pályázatát, és újat ír ki azokra a buszokra, amelyekre azért van szüksége, hogy átvehesse a BKK-tól a főváros környéki vonalakat.

A cég azután döntött új buszok beszerzéséről, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízta őt a korábban a Budapesti Közlekedési Központ által üzemeltetett agglomerációs járatok átvételével. A hónap elején azt közölték, hogy 114 új és 132 használt jármű kellene az új vonalakra.

Nem volt jó az első

Az Omnibusz szakmai blog szellőztette meg, hogy a Volánbusz visszavonta korábbi közbeszerzési eljárását.  Az MTI megkeresésére a Volánbusz közölte, hogy új közbeszerzést ír ki. Azt mondják, a tender visszavonása, majd újbóli kiírása mögött az áll, hogy szakmai és döntéshozó szervezetek több észrevételt is tettek, ezért a műszaki paramétereket pontosítják, és napokon belül kiírják a pályázatot.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel annyit közölt,  továbbra is az a cél, hogy május elsejétől a Volánbusz üzemeltesse e vonalak jelentős részét. Hozzátették: az átadás-átvételről a Budapesti Közlekedési Központ, a BKV, a Volánbusz és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő között jelenleg is folynak a tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik